Kecskemét - Remekeltek ifjú sportolóink San Franciscóban [Kecskemét]
[Kecskemét]
Július 10-15. között az Amerikai Egyesült Államokban, San Franciscóban került lebonyolításra a 42. Nemzetközi Gyermek Játékok program (International Children's Games).
Kecskemét sport - A rendezvényen negyven ország nyolcvanegy városának csapata vett részt, melyek között Kecskemét városát 19 fős delegáció képviselte. Az atlétákból, asztaliteniszezőkből és röplabdázókból álló csapat kiválóan szerepelve három ezüstéremmel térhetett haza.
Kecskemét sport - Atlétikában a Görög Kata, Szolomajer Amanda, Hornyák Viktória, Huszka Nóra összeállítású 4x100 méteres váltó a negyedik idővel került a döntőbe, ahol - szinte végig vezetve a későbbi győztes Egyesült Államok béli váltó előtt - 50.32 másodperces remek idővel ezüstérmet szerzett.
Kecskemét sport -Súlylökésben 10.04 méteres eredményével ugyancsak ezüstérmet szerzett Gyenes Anna, több mint egy méterrel megelőzve a harmadik helyezett német versenyzőt. A 41 főt felvonultató távolugrásban sportolóink egy-egy negyedik, ötödik, hetedik és tizenharmadik helyezést szereztek.
Kecskemét sport - Fiú röplabdázóink egyetlen vereséggel jutottak a játékok döntőjébe, ahol ezüstérmet szereztek a kanadai Hamilton városának csapatával szembeni küzdelemben.
Kecskemét sport -Asztalitenisz sportágban mindkét versenyzőnk továbbjutott csoportjából. A folytatásban Fodor Mátét egy macaói versenyző, Baracsi Dórát pedig egy bangkoki sportoló fosztotta meg a további szerepléstől.
Kecskemét sport - A kiváló szereplésnek is köszönhetően városunk csapatát már a versenyek ideje alatt meghívták a 2009. évi athéni, illetve a 2010-ben esedékes bahreini játékokra.
|
Kecskemét Online témakörei:
Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |
Forrás: www.kecskemet.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;