Kecskemét - Segítő Gyertyaláng [Kecskemét]
[Kecskemét]
Advent negyedik vasárnapján, egész napos programmal, a főtéren került sor a Gyertyaláng jótékonysági rendezvényre, melynek keretében gyűjtést szerveztek a célból, hogy a legszegényebb gyermekek – és szüleik karácsonya, valamint a magányos, idős emberek ünnepe egy kicsit szebb lehessen.

A Gyertyaláng Jótékonysági rendezvény már vasárnap délben megkezdődött, és folyamatos műsorokkal, egészen késő estig tartott. Kecskeméti kulturális intézmények, művészeti együttesek, zenekarok, az ország más tájairól és a határon túlról érkező előadók – és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata mellett városunk cégei és vállalkozásai is szolidárisak voltak az idén útjára indított kezdeményezéssel, melyből hagyományt szeretnének teremteni a szervezők.
A műsorokkal összekötött gyűjtés során – mely mellé odaállt a Raiffeisen Bank, a Bácsvíz Zrt, a Szépségsziget, a Malom Bevásárló központ, és a Kecskeméti Start Pont Üzlet is - közel 700.000 Forint értékű pénz- és tárgyadomány gyűlt össze. Az adományokból csomagokat állítanak össze, és ezeket december 24-én viszik el a Kecskeméten élő, rászoruló nagycsaládosok és magányos idős emberek részére.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: kecskemet.mconet.biz
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;

|
Kecskemét Online témakörei: Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |