Kecskemét - Több mint 110 ezer látogatója volt a kecskeméti repülőnapnak [Kecskemét]

[Kecskemét]

Kecskeméten több mint 110 ezer látogatója volt a X. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató kétnapos rendezvényének az előzetes adatok szerint - mondta a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az esemény befejezése után Kecskeméten.

Az első értékelések szerint a tizedik alkalommal megrendezett repülőnap talán a legsikeresebb rendezvény volt az eddigiek közül - mondta Bocskai István. Közölte: szombaton több mint ötvenezren, vasárnap pedig hatvanezernél is többen látogattak ki a kecskeméti légi bázisra. A 21 nemzet pilótája és résztvevője sikeres szerepelt, melynek egyik bizonyítéka, hogy minden programot sikeresen végrehajtottak a földön és a levegőben is - fűzte hozzá a szóvivő.


Bocskai István szerint a levegőben és a földön is be tudtak mutatkozni azok a gépek, amelyek ma a katonai repülésben a csúcsszínvonalat képviselik. A szóvivő elmondta, hogy civil pilóták is bemutatták tudásukat a kétnapos rendezvényen.

Kecskemét Online témakörei:

Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan



Forrás: www.kecskemet.hu
Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;