Kecskemét Városházának irodáinak egy részét már fel is újították

Jól halad a felújítás. A héten elkezdhetnek visszaköltözni felújított irodáikba a polgármesteri hivatal dolgozói.

2019 tavaszán vette kezdetét Kecskemét Városházának teljeskörű felújítása, melynek kivitelezője a Horváth Építőmester Kft. A felújítás során külső és belső munkálatokat hajtanak végre. Megújítják az energetikai és fűtési rendszert, új nyílászárókat építenek be és a tetőszerkezet is cserére kerül, továbbá a külső homlokzatot is felújítják. A díszudvarban is burkolatot cserélnek, bizonyos helyekre pedig rámpákat helyeznek ki akadálymentesítés céljából. Az épületben található dísztermek is teljes renováláson mennek á. Régóta terveztek az épületbe liftet is, melyet most meg is valósítanak.
 
 
A felújítási munkálatok ideje alatt a dolgozókat a régi Liberté épületébe költöztetik át és amint kész van egy rész, vissza is térnek régi helyükre.
 
A munka szépen halad, mert a kivitelező cég munkatársai elkészültek a félemelet és az első emelet tűzoltóság és színház felőli oldalával, így az ott dolgozók már el is kezdhették a végleges visszaköltözést.
 
A polgármesteri hivatal a felújítás közben is működik, így egy meghatározott menetrend szerint haladnak a munkálatokkal. A felújítás egyszerre az épület 1/3-át érinti, a másik 1/3 rész pedig a pufferzóna. Ezzel a megoldással tudják betartani a járványügyi szabályokat és figyelnek arra is, hogy a munkával járó kopácsolás ne zavarja a munkavállalókat. Bizonyos irodákat átmenetileg vagy teljesen át tudnak már adni, ahova a héten megkezdődött a hivatal dolgozóinak visszaköltöztetése.
 
Visszakapta eredeti díszítőfestését a Városháza folyosója, valamint megszépítették a kerámiaburkolatot, kipótolták a fugákat és lecsiszolták a követ is.
 
A régi, eredeti ajtók sérüléseit gitteléssel és csiszolással kijavították, flóderezéssel pedig faerezetűre festették sötétbarna színnel.
 
A Városháza kilincsei, zárcímei és a zárak felújításra kerültek zárakhoz értő szakemberekhez és restaurátorokhoz. Az irodákban a radiátorokat, fűtéscsöveket és elektromos vezetékeket kicserélték, valamint 22 mm vastag parkettát tettek le.
A lift kialakításán még sok munka van, melynek elkészülését követően a mozgákorlátozottak közlekedése is lehetővé válik az épületben.
 
Az ügyfélszolgálati helységről kiderült, hogy régen kupolás volt, de egy álmennyezettel eltakarták a múlt század közepén. Most elbontották ezt az álmennyezetet és egy csillárt helyeztek el a helyén.
 
Az oldalfalak faburkolatával végeztek a díszteremben és a bútorokat várják. A tető cserepezése nagyrészt készen van, a pincét pedig injektálásos technikával szigetelik a falak nedvesedésének megelőzéséért.
A beruházást várhatóan ősszel fejezik be.
 
BG
Forrás: Baon