Kecskeméten közel félmilliárd jut idén a panelprogramra - Kecskemét
Kecskemét - Kibővülve folytatódik az iparosított technológiával épült lakóépületek megtakarítást eredményező korszerűsítése és felújítása Kecskeméten: új elem, hogy a kémények felújítására is igényelhető támogatás – mondta el sajtótájékoztatóján Sipos László alpolgármester.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata nagyon fontos feladatként kezeli a lakosság körében csak „panelprogramként” emlegetett projektet. – folytatta az alpolgármester. - Erre a célra 2008-ban 433.380.000 forintot irányoztunk elő, és idén április 30.-ig 125.457.000 forintot költöttünk el, így a következő hónapokban közel 308 millió forintnyi összegért pályázhatnak a lakóközösségek.
- Az új szabályozás szerint ugyanis a kecskeméti lakóközösségeknek kell elkészíteniük a felújításra a pályázatot, és nekik kell intézniük a bonyolítást is: erre a teljes pályázati összeg 5-8 százalékaként elszámolható költséget biztosítunk. Szerettük volna úgy kiírni a pályázatot, amiképpen az előző években a lakóközösségek ezt kérték, hogy a KIK-FOR végezhesse a pályázatírási folyamatot, de ez sajnos mostantól törvényileg már nem lehetséges. A lakóközösségeket fenyegető visszaélésektől, a kóklerek ellen az ÉMI ellenőrzés is biztosítékot nyújt, de a lakóközösség akár a továbbiakban is megbízhatja akár a KIK-FOR-t a pályázat bonyolításával, ebben azonban az Önkormányzat nem vehet részt.
- Utólag visszatekintve, mindenképpen jó döntés volt, hogy Kecskemét már a kezdetektől fogva felvállalta a „panelprogramot”. Azokban a városban ugyanis, melyek ebben nem vettek részt, a lakásállomány rettentően leromlott. A Kecskemét városi kötvénykibocsátás jó alapot szolgáltat a projekt finanszírozásához, de pénzintézetek is jelezték már, hogy csatlakoznának, és nagyon jó konstrukcióban tudnák a hitelt a lakossági önerőhöz biztosítani. A mi célunk, hogy minél több lakóközösségnek, családnak, kecskeméti lakosnak segíthessünk, hogy komfortosabb, kisebb költséggel fenntartható lakásban éljenek.
Kecskemét Megyei Jogú Városban állami és önkormányzati támogatással megvalósult energiatakarékos felújítások 2001-2008.
I.
A Kecskeméti Önkormányzat 2001. év óta vesz részt az állam által meghirdetett iparosított technológiájú épületek energiatakarékos felújítására kiírt pályázatokon, amely konstrukcióban a felújítási munkák megvalósításához a lakástulajdonosoknak 1/3 saját erő részt kellett biztosítani, és amelyhez ugyanennyi állami és önkormányzati támogatás (volt) nyújtható.
A kecskeméti program kizárólag az energia megtakarítást eredményező munkákat támogatta, melyek elsősorban az alábbiak voltak:
- utólagos hőszigetelési feladatok: homlokzat hőszigetelések
tető hő- és vízszigetelések, födémek
nyílászáró szigetelések, cserék,
- gépészeti rendszerek felújítása: liftek, szellőzők,
fűtési rendszerek,
közös helyiségek világítási hálózata.
Tekintettel arra, hogy Kecskeméten az összes lakásállomány 37 %-a az un. iparosított technológiával épült lakóépületekben található, az önkormányzat továbbra is kiemelt feladatának tekinti e program támogatását és 2007-2011-ig elfogadott gazdasági programjában elkötelezte magát arra vonatkozóan, hogy az elkövetkezendő években is támogatja a lakóközösségeket.
Iparosított technológiával épült lakásállomány Kecskeméten
Panel 157 épület 10.327 lakás
Blokk 148 „ 4.920 „
Vázas 9 „ 320 „
Egyéb 6 „ 220 „
ÖSSZESEN: 320 épület 16.744 lakás
Az önkormányzat a támogatáson túl ez idáig felvállalta a felújítások teljes körű bonyolítását a pályázat kiírásától, az elkészült munkák műszaki átadás-átvételét követően az állami támogatás lehívásáig. Ezen feladatokat az önkormányzat és az általa megbízott KIK-FOR Kft. végezte az elmúlt évek során és végzi a 2007. évben nyertes és idén megvalósuló 23 lakóépület felújítását illetően.
Ez évtől jelentős mértékben megváltozott a pályázás rendszere. Korábban az önkormányzat volt a pályázó, ami azt jelentette, hogy a társasházak, lakásszövetkezetek által benyújtott pályázatokat, kiegészítve a közgyűlési határozattal, az önkormányzat, mint pályázó küldte tovább a minisztériumnak. Az állami döntést követően az önkormányzat feladata volt a teljes körű bonyolítás.
A 2008. évi pályázati kiírás szerint a társasház, illetve a lakásszövetkezet a pályázó. A felújítással kapcsolatos feladatokat (ilyenek: közbeszerzési eljárás lefolytatása, kivitelezői szerződés megkötése, állammal kötendő támogatási szerződés előkészítése, műszaki ellenőrzés, stb.) a társasház, illetve az általa megbízott szakértő látja el. Az önkormányzat támogatóként vesz részt a továbbiakban.
Változás történt a felújítási munkák vonatkozásában is, miszerint a támogatható tevékenységek köre kiegészült a megújuló energiaforrások létesítésének lehetőségével. Jelentős változás még az eddigiekhez képest a támogatható tevékenységek egymáshoz való függőségének átalakítása.
II.
Az eddig (2001-től 2007. november 30-ig) ténylegesen megvalósult, valamint a 2008. évben kivitelezésre kerülő felújítások:
Lakás- T é n y l e g e s Társasházi
É v Épület szám felúj. költség támogatás saját erő
állami önkorm. Ft
db db e Ft e Ft e Ft
_______________________________________________________________________
2001-2002. 11 626 108.344 35.963 35.963 36.418
2002-2003. 10 599 88.547 28.663 39.648 20.236
2003-2004. 11 541 124.471 40.928 46.217 37.326
2004-2005. 12 884 122.051 40.682 50.503 30.866
2005-2006. 16 916 244.785 79.745 88.358 76.682
2006-2007.(I.) 15 639 273.442 91.047 91.048 91.347
2001-2007. 75 4.205 961.640 317.028 351.737 292.875
2008. évi kivitelezés, tervszámok:
2006-2008.(II.) 12 698 195.120 65.040 65.040 65.040
(III.) 11 419 316.273 105.418 109.340 101.515
2001-2008. 98 5.322 1.473.033 487.486 526.117 459.430
Fentiekből önkormányzati tulajdonú épületek:
Ténylegesen megvalósult felújítások:
2001-2005. 3 284 77.899 25.903 51.996
2005-2006. 1 210 17.522 5.841 11.681
2001-2007. 4 494 95.421 31.744 63.677
2008. évi kivitelezés, Tervszámok:
2006-2008. 2 74 11.769 3.923 7.846
2001-2008. 6 568 107.190 35.667 71.523
Felújított önkormányzati épületek:
- Széchenyi sétány 2-4. (FHO) 210 lakás: homlokzat hőszigetelés, nyílászáró szigetelés, fűtéskorszerűsítés, elektromos hálózat korszerűsítése,
- Mátis K. u. 1. és 10.: homlokzat hőszigetelése, tető hő- és vízszigetelés, nyílászáró szigetelés, fűtéskorszerűsítés, felvonók korszerűsítése 2008. évi megvalósulással.
Az energiatakarékos felújítási program Kecskemét város minden városrészét érintette, az alábbiak szerint:
- Városközpont – Árpádváros: 28 db épület
- Széchenyi város: 13
- Műkertváros: 11
- Hunyadi város: 6
- Egyéb: 2
A felújítások munkanemenkénti megoszlása és tervezett energia megtakarítások:
- homlokzat hőszigetelése: 33 db épület, 25-35 % megtakarítás
- tető hő- és vízszigetelés: 22 5-15 %
- nyílászáró csere és hőszig. 27 5-20 %
- gépészeti munkák: 12 5-15 %
A program kiemelkedő és városképet, valamint városrészek arculatát is jelentősen befolyásoló homlokzat felújítási munkái a Széchenyi városban 11, a Műkert városban 14, a Hunyadi városban 5, a városközpontban 5 épület megújulását jelentették.
III.
2006-ban az önkormányzat a társasházak által benyújtott, 36 db épület felújítási pályázatának támogatásáról döntött, valamint vállalta 2 db önkormányzati épület felújításának saját erő részét (a teljes felújítási költség 2/3-át).
A felújítások tervezett teljes költsége összesen 649 millió Ft, amelyhez az önkormányzat 220 millió Ft támogatást és saját erőt biztosít. Az állami támogatási igény 216 millió Ft volt.
A 2006. évben benyújtott pályázatok támogatásáról több alkalommal döntött az önkormányzati és területfejlesztési miniszter: 2006. novemberben, majd 2007. februárban, áprilisban, júniusban és októberben. Így a 2006. évben benyújtott valamennyi pályázat támogatást nyert. A felújítások három ütemben valósultak, ill. valósulnak meg. 2007-ben 15 épület felújítása fejeződött be, ebben az évben 12 épület 2008. július 31-i, 11 épület 2008. szeptember 30-i határidővel kerül felújításra. Az utóbbiból két önkormányzati tulajdonú épületben (Mátis K. u. 1. és 10.) lift korszerűsítésére kerül sor.
IV.
Eddigi tapasztalatok:
Az ismertetett számok igazolják, hogy városunkban egyre nagyobb az érdeklődés a program iránt. A felújított épületek látványa, valamint a fűtésnél elért energia megtakarítás, mely szájról-szájra terjed, mind több lakóközösséget sarkall arra, hogy kezdeményezzék társasházuk energiatakarékos felújítását. Visszajelzésekből tudjuk, hogy homlokzat hőszigetelését, esetleg nyílászáró cserét is, követően 35-40 %-os energia megtakarítást lehet elérni hasonló ház felhasználásához viszonyítva.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskeméten közel félmilliárd jut idén a panelprogramra - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;