Kecskeméten nincs lehetetlen

Lázban tartja az Igazából apa című film forgatása Kecskemétet. Nem csak a statiszták nyerhetnek bepillantást a történetbe, már a munka első tíz napjában nyomon követhették egyes jelenetek forgatását a Főtéren sétáló kecskemétiek is.A vígjáték producerei szerint jól haladnak a forgatással, amihez Kecskemét önkormányzata is nagymértékben hozzájárul.
Sikerült eddig tartani az ütemtervet?
- Hála Istennek, abszolút jól haladunk: a stáb nagyon profin végzi a munkáját és a művészeink is szívüket-lelküket beleadják a jelenetekbe – nyilatkozta szerkesztőségünknek Neményi Ádám producer, aki Karlovy Varyból, a Made in Hungária óriási sikert aratott vetítéséről tért vissza a forgatásra. – Az időjárás sem befolyásol minket – az esőt is szeretjük, mert gyönyörű hangulatot kelt. Bár most az egyik jelenetnél nem bízzuk a véletlenre, azaz a természetre a dolgot: esőgépet használunk majd.

- Előfordul, hogy a forgatás alatt változtatnak a szövegkönyvben leírtakon vagy a helyszíneken?
- Van rá precedens a filmgyártásban, és ebben a produkcióban is lesznek olyan jeleneteink, amelyeket újra átgondolunk. Éppen attól lesz jó a film, hogy a csapat nem ragad le az eredeti terveknél, hanem folyamatosan alkot. Ez jót tesz a sztorinak.
- Beváltotta Kecskemét a hozzá fűzött reményeket?
- Azt már előre láttuk, hogy a Kecskemét és környéke nagyon szép díszlete lesz a történetnek – mondja Kaszás Géza színművész, producer. - Azon túl, hogy nagyon helyes kis zugok vannak itt, ez a város igazi lüktető mediterrán település. Különleges élményt nyújt egy főtéri séta az ott játszó gyerekekkel, a füvön akrobatikázó fiatalokkal – s ez csak az egyik része a dolognak. A másik nagyon fontos aspektus az a mentális közeg, amibe érkeztük: mindenütt kedvesen, segítőkészen fogadnak bennünket, és nem ismernek lehetetlent. Az operatőrünk és a rendezőnk bizony gyakran töri a fejét, hogy kitaláljanak valami megvalósíthatatlant, de eddig még nem jártak sikerrel.

- Maga az önkormányzat mivel segíti a forgatást?
- A legfontosabb az, hogy tulajdonképpen megkaptuk a várost: nem kell minden közterület-foglalásért súlyos forintokat fizetnünk, mint Budapesten. A helyi rendőrkapitányság munkatársai is a rendelkezésünkre állnak, biztosítják a helyszínek, például az utakon forgatott jelenetek biztonságát. Perceken belül forgatjuk például a filmnek azokat a részeit, amelyben zuhogó eső van – a tűzoltók rövid idő alatt megoldották, hogy hogyan tudják majd szépen permetezni a vizet. Ezek a dolgok a fővárosban csak hihetetlen nehézségek árán lennének megoldhatóak – ezen érdemes lenne elgondolkodni Budapesten.

- Hogyan reagáltak a legutóbbi, főtéri forgatásra a kecskemétiek?
- Nagy közönségünk volt, ami nem is csoda, hiszen trélerre feltett autókkal furikáztunk és egy koncertjelenetet is felvettünk – ezek mind a hétköznapitól eltérő látványt nyújtanak. Kíváncsian nézték, mit csinálunk, fotóztak, autogramot kértek és néhányan még beszédbe is elegyedtek velünk. Mi ennek csak örülünk, hisz természetes, hogy kíváncsiak az emberek, mi történik. A színészekkel való egyeztetések miatt egyébként nem kronológiai sorrendet követve vesszük fel a jeleneteket, hanem annak függvényében, hogy a kollégák közül ki mikor tudta szabaddá tenni magát. A komoly érzelmi jelenetek többsége például még hátravan.
- Most éppen egy éjjeli forgatás szünetében beszélgetünk. Milyen jeleneteket rögzítenek ezúttal?
- A főhős ezekben a jelenetekben visszaidézi egy kilencvenes évekbeli buli eseményeit, a múltat. A Rákóczi út egyik épületben alakítottuk ki a galériáját, ez a helyszín. Mintegy húsz statiszta is részt vesz a jelenetekben, közülük az egyiket folyton leöntik. A történetben itt kap szerepet az esőgép. Egyelőre ennyit árulhatunk el előzetesen.

- Ha a forgatásokat nem vesszük figyelembe, melyek a kedvenc helyeik itt a városban?
- Én személy szerint nagyon kedvelem a szállodánkat, ami igazán kellemes hely. Nem csak, hogy jót tudok aludni, de az ételek is ízletesek. A kisfiam, Nimród pedig szinte itt fog felnőni. Itt szenvedte el első komoly balesetét: a szemét felsértette egy póráz, és most úgy néz ki, mint egy félig kifestett indián. Szerencsére két perc után már nem érdekelte a sérülése. Úgy néz ki, itt fogja megtenni első önálló lépéseit is. Imádom a Főteret: ha a forgatások közti szünetekben van rá lehetőség, gyakran kiülök egy padra. Nagyon kedvelem a Kéttemplom közt is, az az utca egyszerűen fantasztikus. A Barátok templomának kovácsoltvas kapuja mögött rejtőző kis rész is hihetetlenül meghitt, ott fel is veszünk majd egy jelenetet. S még hosszasan sorolhatnám a szépségeket.