Kecskeméti fürdővizek egészségügyi vizsgálata - Kecskemét
Kecskemét - A természetes fürdővizek egészségügyi hatásainak vizsgálatát tűzte ki célul az a felmérés, amelynek első szakasza pénteken zajlott Kecskeméten
Az Európa Fürdés elnevezésű programsorozat keretében teszteket kellett kitölteni a résztvevő önkénteseknek.
A művelődési központban pénteken és csütörtökön több száz önként jelentkező vett részt a felmérésben, őket fürdőzési szokásaikról kérdezték. Nekik azt is vállalniuk kell, hogy augusztus 5-én vasárnap részt vesznek egy úgynevezett tesztfürdőzésen a tiszakécskei szabad strandon és ezután egy héttel beszámolnak arról, lett-e bármiféle problémájuk a fürdőzéstől.
A program résztvevői a tesztfürdőzés előtt egy héttel és utána egy héttel nem mehetnek semmilyen strandra, illetve uszodába. Tiszakécskén a Fürdőzés Napján egyébként változatos szabadidős programok is várják a résztvevőket. Az Európa Fürdés összesített eredménye 2008 tavaszára várható, akkorra négy hazai felmérés eredményét értékelik, valamint az ezekkel párhuzamosan zajló spanyol felméréseket is összesítik. Forrás: www.kecskemetitv.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Kecskeméti fürdővizek egészségügyi vizsgálata - Kecskemét Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu