Kecskeméti képzőművészek Sepsiszentgyörgyön
Az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban, februárban bemutatott sepsiszentgyörgyi kiállítás viszonzásaként harmincegy kecskeméti képzőművész mutatkozott be Sepsiszentgyörgyön a Gyárfás Jenő Képtárban.
A partnervárosi kapcsolat keretében hat fős kecskeméti delegáció látogatott az erdélyi városba - és az öt teremben megrendezett tárlaton 68 művet mutatott be a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének alkotásaiból. A megnyitón dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét Megyei Jogú Város Kulturális és Idegenforgalmi Bizottságának elnöke foglalta össze városunk képzőművészetének korábbi történetét és mutatta be a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének tevékenységét
A sokszínű, változatos anyag az első teremben grafikai válogatással indul, majd festészeti, plasztikai és iparművészeti alkotások sorakoznak az elmúlt három év terméséből. A grafikai anyag a technikai sokszínűség mellett egyenletes színvonalú, kiugró teljesítményeket inkább az egyedi rajz kategóriájában hozott. A szépen rendezett tárlaton a festészeti válogatás mutatja a legnagyobb stiláris változatosságot, a látványélményre figyelő néhány realisztikus mű mellett az elvontabb, a műfaj lehetőségeinek megújítását célzó alkotások vannak túlsúlyban.
Meghatározó az iparművészeti alkotások jelenléte, a textilek mellett főleg a nagyméretű zománckompozíciók váltottak ki nagyobb érdeklődést. Erdélynek ezen a táján a zománcművészetet csak kis méretben és kevesen művelik. Nagy meglepetést okozott a zománc hagyományostól eltérő új lehetőségeinek, és a megszokott alkalmazás keretei közül kilépő, kortárs képzőművészeti szemléletmódnak a megjelenése.
A kecskeméti tárlat jól reprezentálja a közösség szellemiségét, melyben a művészi minőség nem stiláris kérdés. Békében megférnek egymással a műfaji határokat tágító, a folyton újat kereső alkotások és a hagyományokra építő, a szellemi örökségünket hordozó és azt az utánunk jövő generációk számára újra és újra befogadható, átélhető élménnyé formáló művek - hogy a magyar örökség ne csak múzeumi emlék, vagy a tankönyvekben fellehető lecke, hanem eleven, katartikus élmény lehessen.
A kecskeméti közösség fontos üzenete, hogy a különböző törekvések képviselői becsüljék egymást, hiszen a művészet funkciója többrétű, melyben helye van az újításnak, és helye van az értékőrzésnek. Nagy baj, ha a két funkció egymással szembe menetel, mert akkor nincs megtartó erejű közösség, tágabb értelemben pedig: nincs nemzet, csak tömeg, kiszolgáltatott, manipulálható, arctalan sokaság. Talán ezt az üzenetet sejtette meg a kecskeméti kiállítás légkörében 2008. adventjén a megnyitóra érkező szép számú látogató.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a fórumon!