Kecskeméti körkép - a város, ahol élünk - Kecskemét

Kecskemét - Életfelfogásukban, korukban, foglalkozásukban, illetve egyéni helyzetükben is egymástól eltérő emberek, köztük járókelők, osztják meg olvasóinkkal benyomásaikat, érzéseiket szűkebb-tágabb környezetükről: Kecskemétről.
Tóth Istvánné, háztartásbeli: - Gyönyörű a főtér! Meglátszik, hogy törődnek vele. Nem mondhatom el viszont ugyanezt a piac környékéről vagy a Platthy utcáról, ahol én is lakom. Mióta fizetős a Nagykőrösi, a kisebb, környező utcák járdáin és az úttesteken végig állnak az autók. Amikor a Kaszap utcai tanítóképző főiskolán, pénteken és szombaton felnőttoktatást tartanak, lehetetlen közlekedni a környéken, főként a Pászthóy, a Platthy és a Csáky utcában. A szomszédom az egyik hétvégén, reggel nyolc órától egészen késő délutánig nem bírt kiállni az autójával, úgy eltorlaszolta a kapuját egy személygépkocsi.
Kovács Ferenc, taxisofőr: - Örömmel látom a főtér fejlődését, csak azt nem tudom egyelőre, hogyan védik majd meg a kutyáktól és a kutyapiszoktól a Nagytemplom elé épülő játszóteret. Ide - a gyerekek és a virágok közé - nem engednék be ebet, bármilyen kedves jószág is. Valamikor volt parkőr, aki a játszótereket is felügyelte. Manapság is jó lenne ilyen ember, aki megvédené mindazt, amit az adófizetők pénzéből hoznak létre.
Váradi Orsolya, középiskolás: - Jobban meggondolnám, hogy mi épüljön és mi nem Kecskemét központjában. A Malom Center nem illik a város hagyományos arculatába, ahogy jó pár más épület sem. Fura ötlet a Nagytemplom előtti játszótér, hiszen elképzelem, amint egy fiatal pár, kilépve az esketésről, elsőként hancúrozó gyerekeket lát. Úgy vélem, ne akarjanak mindent megváltoztatni – inkább vigyázzanak jobban arra, ami már megvan!
Fehér Zoltánné, magánkereskedő: - El vagyok ragadtatva a polgármester úrtól. Szeretjük, nagyon aranyos, ezt mások nevében is állíthatom. Kecskemét ma jó irányban fejlődik. A körforgalom gyorsítja a járművek áthaladását. A vasútállomás előtti park már nem olyan elhanyagolt, mint régen. A szökőkutak medencéiből gaz helyett virágok nőttek ki. A Rákóczi úttal kapcsolatban pedig úgy hallottam, hogy tehermentesítenék a gépjármű-forgalomtól. Nagyon helyes! Annak is örülnék, ha itt visszaállítanák a korzót, ahol hétvégeken zaj és füst nélkül sétálgathatnának, beszélgethetnének az emberek: fiatalok és idősebbek egyaránt.
Kálmán Viktória, főiskolás: - Kecskemétet az oktatás oldaláról tudom elsősorban megítélni. Nekem, mint Nagykőrösről átjáró fiatalnak, színesebb ez a város, ahol több az óvoda, illetve az iskola, és van színház is. Jelenleg a tanítóképző főiskola második évfolyamára járok. Szeretem Kecskemétet és azt a megfoghatatlan, jó hangulatot, amelyet – a kölcsönös tisztelet mellett – a tanáraink nyújtanak nekünk. Olyan az előadásmódjuk, hogy amikor órát tartanak – nem mondanám azt, hogy oktatnak -, a nagy előadóteremben 95 hallgató közül kilencvennek mosolyra nyílik az ajka. Bár most tanítói szakon tanulok, lehet, hogy ezzel párhuzamosan felveszem az óvónőit is, mivel nagyon szeretem a gyerekeket.
Rózsa Lajos, rokkantnyugdíjas: - A város központja csakugyan szép, zajlik az élet, virágzik a kereskedelem. Kifelé haladva viszont, azt látom, hogy lenne mit javítani. Ahol lakom, a Csóka utcában, esős időben áll a víz. Nincsenek lefolyó rácsok, amelyek elvezethetnék a fölösleges csapadékot. Ezen az áldatlan helyzeten is kellene változtatni, hogy mindannyian jól érezhessük magunkat Kecskeméten.

www.kecskenet.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Kecskeméti körkép - a város, ahol élünk - Kecskemét - Kecskemét Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu