Kecskeméti rendőrök az alkolmentes vezetés mellett - Kecskemét
Kecskemét - Bács-Kiskun megyében és Kecskeméten eddig már 557 rendőr csatlakozott a szeptember közepén megjelent „Józan közlekedésért” elnevezésű chartához.
A dokumentum kezdeményezői — 9 kecskeméti szervezet, vállalkozás — azt szeretnék, ha minél többen figyelnének oda arra, hogy senki se üljön alkoholos állapotban volán mögé.
A Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területéről folyamatosan érkeznek a csatlakozó aláírások. A chartához nemcsak a rendőrség munkatársai, hanem civil szervezetek, vállalkozások, hivatalok és magánemberek is csatlakozhatnak.
Minden nyolcadik baleset okozója ittas vezető. A Kecskeméti Rendőrkapitányság illetékességi területén az év első kilenc hónapjában 250 közúti baleset történt, amelyből 50-et ittas vezető okozott. A 250 balesetből 24 halálos kimenetelű volt, amelyben 27 személy vesztette életét. Ebből egy alkoholos befolyásoltság miatt halt meg. Csak ez a kecskeméti statisztika is indokolja, hogy minél több közlekedésben résztvevő figyeljen oda környezetére és akadályozza meg ismerősét, rokonát, barátját, hozzátartozóját abban, hogy volán mögé üljön, ha már fogyasztott alkoholt.
E kör kiszélesítésére hozta létre a „Józan közlekedésért” elnevezésű Chartát 9 szervezet, vállalkozás, közöttük a rendőrség. Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság folyamatos felvilágosító propagandával, társadalmi célú rendezvényekkel és egész éves közúti akciókkal próbálja visszafogni az ittas vezetést. Ugyan ezt teszi a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság is — többek között erről, a chartához való csatlakozásról beszélt Háttér című műsorunkban a megyei sajtószóvivő, Mihályné Bornemisza Eleonóra. „Egy kérdőívet küldtünk a kapitányságok között körbe. Természetesen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság dolgozói között is, és mindenki, aki egyetért ezzel a kezdeményezéssel, az aláírta a kérdőívet, vagy aki nem tette, az — mint a vidéki kapitányságok is — e-mailben csatlakozhatott a kezdeményezéshez. Bárki, aki csatlakozott, megtekintheti a nevét a www.balesetmegelozes.hu honlapon.”
A chartához a megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területéről már 557 rendőr csatlakozott és folyamatosan érkeznek az újabb aláírások. A kecskeméti kollégák jól tudják, hogy az idén 108 súlyos balesetből 20, míg a 118 könnyű sérüléssel járó balesetből 29 alkoholos állapot miatt következett be. Éppen ezért fontos, hogy a chartához ne csak a rendőrök, hanem sok civil szervezetek, vállalkozások, hivatalok, magánemberek csatlakozzanak. Ezt megtehetik a képernyőn látható e-mail címen.
www.kecskenet.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Kecskeméti rendőrök az alkolmentes vezetés mellett - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu