Kecskemétre 2007-ben több túrista látogatott el - Kecskemét

Kecskemét - Közel nyolc százalékkal több hazai turista látogatott Kecskemétre 2007 első félévében mint egy évvel korábban. Örvendetes eredmény, egyben évek óta tartó tendencia a Kecskemét hírös városba látogató magyar vendégek számának növekedése
A Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint január elseje és június 30-a között összesen 21 ezer 837 főt, azaz 4,2 százalékkal több vendéget fogadott városunk, ebből 14 ezer 636 fő belföldről érkezett. A külföldi turisták száma 7 ezer 201 fő volt, 1,5 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Bár nem sokkal, a vendégéjszakák száma is növekedett: 1,3 százalékkal. 14 ezer 861 külföldi, valamint 24 ezer 894 hazai turista szállt meg június végéig Kecskeméten. Ezek az adatok a tavalyihoz képest tíz százalékos változást hoztak, az előbbi esetben csökkenést, az utóbbiban viszont emelkedést.
Évek óta egyre kevesebb külföldi turista érkezik Kecskemétre, részben a 2001. szeptember 11-i események, részben a hazai politikai helyzet miatt. A belföldi vendégek száma ugyanakkor biztatóan emelkedik. Hogy több éjszakát töltsenek itt a látogatóink, azt többek közt a gyógyturizmusunk erős fejlesztésével lehetne elérni. Kecskemét most elsősorban a fesztiváljait látogató turistákra számíthat. Ezért arra törekszünk, hogy minél színvonalasabb és nagy érdeklődésre számot tartó produkciók szerepeljenek a kínálatban – nyilatkozta lapunknak Szeberényi Gyula Tamás, a kecskeméti Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság vezetője. Mióta borutca is kapcsolódik a rendezvényekhez, egyfajta mediterrán hangulatot kapott a sok turista által dicsért Főtér, ezt erősítjük azokkal a kulturális programokkal, amelyek a nagyszínpadon kapnak helyet.
Kecskemét vezetése és a szakemberek már most megkezdték a jövő tavaszi és nyári programok szervezését. A bizottságnak sikerült azt is elérnie, hogy a fesztiválok idei költségvetésében már a 2008-as produkciókra elkülönített összeg is szerepeljen. Így sokkal kevésbé bizonytalan a rendezvények előkészítése, hiszen az elismert művészekkel és együttesekkel már legalább egy évre előre le kell szerződni.

A Nyári fesztivál a legkedveltebb Kecskeméten
A turisztikai mutatók és a népszerűség szempontból a Nyári Fesztivál a legkiemelkedőbb rendezvénye a városnak – tudtuk meg Szeberényi Gyula Tamástól. A Tavaszi Fesztivál elsősorban komoly kulturális, művészi értékével, míg a kecskeméti Hírös Hét a hagyományok ápolásával jár elől. Idén is nagy siker volt Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató, amely százhúszezer vendéget vonzott Kecskemétre.

Egyelőre nem esett vissza a forgalom
Bár a főszezonnak augusztusban vége, az általunk megkérdezett kecskeméti szállodák szerint mégsem esik vissza az őszi hónapokra a szállóvendégek száma Kecskeméten. A szakemberek szerint ez nem meglepő, hiszen a csoportos körutazások inkább az őszre jellemzőek, több konferenciát rendeznek ebben az időszakban, és az üzleti céllal városunkba érkező vendégek száma is növekedik. Ami szeptember hónapot illeti, van, ahol idén huszonöt százalékkal több a szállóvendég, mint tavaly ugyanekkor.




www.kecskenet.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Kecskemétre 2007-ben több túrista látogatott el - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét Kecskeméten

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás



Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu