Készülhetnek a pályázati tervek Kecskeméten - Kecskemét

Kecskemét - 2008 helyett már idén megjelennek a belterületi útépítésekre vonatkozó pályázatok az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében.
Ez azonban csak egy a számtalan, hamarosan megnyíló lehetőség közül. Mindez azon a tanácskozáson hangzott el, amelyet a Kecskeméti Kistérségi Iroda szervezett az önkormányzati vezetőknek, képviselőknek, vállalkozásoknak és civil szervezeteknek.



Az Új Magyarország Fejlesztési Terv első pályázatai július végén fognak megjelenni. A tanácskozás célja, hogy az érintettek megfelelően, felkészülten reagálhassanak a kínálkozó lehetőségekre. A folyamat beindulása előtt már csak arra van szükség, hogy a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elfogadja a rávonatkozó akciótervet, illetve az ágazatokra lebontott operatív programokat. „Ezek alapján a tervek alapján már elkezdődhet egy tudatos készülés a pályázati lehetőségekre. Ne akkor kelljen majd a tervezőkhöz rohangálnunk kampányszerűen. Igazából ez a célja most ennek a tájékoztatásnak” — mutatott rá Hamzáné Lakó Judit, a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás irodavezetője



A dél-alföldi regionális operatív program lehetőségeit Molnár Zoltán tanácsadó ismertette a megjelentekkel. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, május elején megjelentek az első, kerékpárutak fejlesztését elősegítő pályázat kiírások. „Ezeket hamarosan követni fogják a belterületi utak építésére vonatkozó kiírások az önkormányzatok nagy örömére, mert ezek eredetileg 2008-ban jelentek volna meg, illetve az esélyegyenlőség biztosítása érdekében meg fognak jelenni az akadálymentesítéssel kapcsolatos pályázatok is” — mondta.

Számítani lehet továbbá a gazdaság fejlesztését szolgáló lehetőségekre, de kiírnak úgynevezett klaszter-pályázatokat is, amelyek a kis- és középvállalkozások régión kívüli piacra jutását, illetve az egymással való együttműködést segítik elő. Ősszel újabb pályázatok jelennek meg. Ezek között lehetőség lesz bölcsőde-, óvoda- és iskola felújításra, egyes kórházi osztályok fejlesztésére, az idősellátás javítására, de támogatás igényelhető hospice-házak létesítésére is. További kiemelt területek még: a turisztika, a kulturális és szellemi örökség megőrzése, rendezvények és fesztiválok támogatása. A Regionális Operatív Programon belül ebben az évben 40 milliárd forint osztható fel.

Forrás: www.kecskemetitv.hu


Szóljon hozzá fórumunkon: Készülhetnek a pályázati tervek Kecskeméten - Kecskemét - Kecskemét


Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz