Két cselgáncsozó képviseli Kecskemétet Horvátországban
Újdonsült Európa-bajnokunk, ifjabb Nagysolymosi Sándor a 81 kilogrammosok, míg Barcsik László a 66 kilogrammosok mezőnyében áll tatamira Splitben, a Nyílt Horvát Cselgáncs Bajnokságon.
A Kecskeméti Judo Club két versenyzője pénteken utazik a magyar cselgáncs-válogatottal Splitbe a pénzdíjas, nyílt világversenyre, melyen 14-15 ország részvétele várható az előzetes nevezések alapján, és amelyre Európán kívül valószínűleg Ázsiából is érkeznek versenyzők.
- Ezt a versenyt sajnos tavaly sérülés miatt ki kellett, hogy hagyjam. - mesélte honlapunknak ifjabb Nagysolymosi Sándor. - A verseny után a horvátok egyébként közös edzőtábort is szerveznek, ahol csütörtökig maradunk. Előre láthatólag nagy létszámú edzőtábor lesz, sok küzdőpartnerrel, így remek lehetőségnek kínálkozik a tapasztalatszerzésre, a külföldi versenytársak megismerésére is.
- A programunk nagyon sűrű lesz Horvátországban. Október 16-án, vagyis a jövő héten, pénteken, tovább utazunk Dubrovnikba, ahol egy B-kategóriás nemzetközi verseny vár ránk.
Ez a találkozó különös ranggal bír, hiszen az U23-as Cselgáncs Európa Bajnokságra válogató verseny lesz, ezért nagy nevezési létszám várható itt is. Nem tudom még pontosan, idén kik képviseltetik majd magukat, de a tavalyi évben Japán, Dél-Korea, Kazahsztán, az USA és Kanada versenyzői is részt vettek ezen a megmérettetésen, melyről egyébként szép emlékeim vannak: lévén, hogy 2007-ban I. helyet értem el ezen a versenyen.
- 2008-ban pedig, II. lettem Dubrovnikban, úgy, hogy az akkori világranglista-első koreaitól kaptam ki a döntőben yukóval. Nagyon várom már a versenyeket: a múlt heti csapat EB-diadal nagy lendületet adott a válogatottban mindannyiunknak, így természetesen nekem is. Ezek a győzelmek tudatosítják bennem, hogy érdemes a sokszor fárasztó, rengeteg edzésmunkát végigcsinálni és menni előre.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!