Kevesebben véreztek el idén
PÓTVIZSGA - A gyerekek sokszor nem akarják, hogy a szülő jelen legyen.
Összesen 854-en készülnek pótvizsgára Kecskemét általános és középiskoláiban. 361 diák már nem javíthat: nekik évet kell ismételniük.
Kecskeméten augusztus 25-30-a között 169 általános iskolás és 685 középiskolás diák tesz javítóvizsgát. Ők azok, akik egy, kettő vagy három tantárgyból buktak meg év végén. Utóbbi esetben a javítóvizsgához a tantestület engedélyére van szükség.
Annál a diáknál, aki háromnál több tárgyból bukott, nincs mérlegelési lehetőség: nekik biztosan osztályt kell ismételni. Idén kevesebben véreztek el év végén, köszönhetően annak, hogy alsó tagozatban nem buktathatnak a tanárok. Kivéve azt a ritka esetet, amikor a szülő maga kéri az osztályismétlés lehetőségét. A pótvizsgát háromtagú vizsgabizottság előtt kell letenni.
A jogszabályok lehetővé teszik, hogy a szülő is jelen legyen gyermeke pótvizsgáján. Erről a vizsgabizottság dönt, a diák véleményét is figyelembe véve. Gyakorló pedagógusok szerint azoknál a családoknál, ahol fenyegetéssel próbálják kicsikarni a jobb jegyeket, ritkán jelent biztonságérzetet a gyereknek a szülő jelenléte.
Az idevágó rendelkezések szerint egy-egy tantárgyból legfeljebb tíz percig tarthat a vizsga. A bizottság tagjai kérdéseket tehetnek fel a tétellel kapcsolatban, de csak akkor, ha meggyőződtek arról, hogy a vizsgázó a tétel kifejtését befejezte vagy elakadt. A diákot nem szabad félrevezetni, gondolkodásában megzavarni és félbe szakítani is csak akkor, ha lejárt a rendelkezésére álló idő.
A feleletek önállóan zajlanak, de ha a diák elakad, a vizsgabizottság tagjaitól vagy a kérdezőtanártól kaphat segítséget. A pótvizsgát teljesítők a vizsgateremben egymással természetesen nem beszélgethetnek, és egymást nem segíthetik. Ha a nagykorú vizsgázó, vagy a kiskorú vizsgázó szülője nem ért egyet a vizsgabizottság döntésével, akkor kérelmet nyújthat be az igazgatónak vagy panaszaival a szegedi Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközponthoz is fordulhat.
(Forrás: www.petofinepe.hu)
Kevesebben véreztek el idén - Szóljon hozzá!
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu