Ki fizesse a temetői költségeket?
"Önkritika Alaposan leszólták a városatyák saját rendeletüket
Decemberre halasztották a jövő évi temetői díjakról szóló döntést. A városatyák számos kritikát mondtak azokról a szabályokról és tarifákról, amelyeket egy éve ők hagytak jóvá.
Magasak a temetői tarifák, a város cége olyan szolgáltatásokat is megfizettet, amelyekről nincs szó a helyi rendeletben. Egyebek mellett ezt nehezményezték a képviselők a 2006-os temetői díjtételekről szóló javaslat kapcsán. A város cége által indítványozott 5-6 százalékos áremelés elmaradt, de rövidesen újra a testület elé kerül a téma. Elrugaszkodtak a temetői árak a piaci viszonyoktól - vélekedett a jogi bizottság a javaslatról, de elfogadhatónak minősítette azt. Nagy Attila a liberális frakció nevében kérte, hogy csak első fordulóban tárgyaljanak a témáról, mert számukra elfogadhatatlan a javaslat. Mint mondta: irreális 11-13 ezer forintot kérni a sírásásért, ez a környékbeli települések, illetve az építőipar áraihoz képest kirívóan magas összeg. Barna György alpolgármester viszont a temetői állapotok javulását hangsúlyozta, aminek ára van. Bán Béla – elismerve a kedvező változásokat – túlzónak minősítette az árakat. D. Szabó Jenő pedig méltatlannak nevezte, hogy az áldozati lángért vagy a harangszóért is fizetni kell. "
(Forrás: www.petofinepe.hu)