Kínai üzlet nyílik a kecskeméti Domus helyén - Kecskemét

Kecskemét - A napokban véglegessé vált, hogy augusztustól egy kínai üzlet nyílik a kecskeméti Domus Áruház helyén
Az üzlet kiürítése már javában folyik, mivel augusztus 6-án átveszi az új bérlő, aki vélhetően a szokásos kínai termékekkel tölti meg az áruházat. Az utolsó napjait töltő üzletvezető nem tudja ki a bérlő és azt sem tudja, mi lesz az alkalmazottakkal.

A kínai bérlő azután jelentkezett a Domus tulajdonosánál, miután kiderült: mégsem lesz Tesco áruház a belvárosi ingatlanban.

A dolgozóktól kapott információk szerint nem tudják, hogy alkalmazza-e őket a bérlő és ha nem, kapnak-e végkielégítést és mennyit. Nem kizárt, hogy többen 30 domusos év után munkanélkülivé válnak.

Az alkalmazottaktól tudjuk azt is, hogy az országban több Domus már megszűnt, és ez a tendencia csak folytatódik. A gyorsabb kiürítés érdekében végkiárusítást tartanak a napokban, de még az sem örül igazán, aki így olcsóbban jut bútorhoz. A megkérdezett vásárlók egyöntetűen sajnálják a helyzetet. Korábban úgy volt, hogy az épületbe a Tesco költözik, a szerződést már meg is kötötték, de az élelmiszerárusítás megnehezítette az engedélyek beszerzését.

Ezután jelentkezett a leendő bérlő a Domus áruházak tulajdonjogát gyakorló társaságnál, amelytől úgy tudjuk, 15 évre kapta meg a bérleti jogot.

Forrás: www.kecskenet.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Kínai üzlet nyílik a kecskeméti Domus helyén - Kecskemét


Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás, Klíma.

Minden ami Internet
-> MCOnet International - Magyarország:

www.mconet.biz
; www.mconet.hu