Komoly erőpróba az iskolakezdés Kecskeméten is - Kecskemét
Kecskemét - Napjainkban, amikor kormány megszorító intézkedései a polgárok millióinak megélhetését sodorják veszélybe, különösen kritikussá vált a nagycsaládok helyzete.
Azoké a családoké, ahol a szülők nem kis áldozatokat vállalnak azért, hogy az ország népességének folyamatos fogyása legalább mérséklődjön. Ezt a nemes célt tűzte ki maga elé a...
ménteleki Szabados Gyula és felesége, Irtzl Erzsébet is, aki hét gyermeket nevelnek igen nehéz körülmények között, de tisztességgel, és a lehetőségeikhez mérten mindent megadva fiaiknak, lányaiknak. Amikor a napokban ellátogattunk a népes família otthonába, elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy miként tudják előteremteni ennyi csemete iskoláztatásának költségét.
Támogatás van, de nem elég
- Szerencsére még nem mindegyik gyerek iskolás, hiszen Juli ötéves, Gabika pedig még csak három hónapos – mondta az édesanya. – A tizenhét esztendős Gergő és egy évvel fiatalabb húga, Sára az Arany János Tehetség Program keretében jutott be a szegedi Radnóti Gimnáziumba. Ez nagy könnyebbséget jelent számunkra, mert így csak a kollégiumi ebédjüket, és a havi háromszori haza- és visszautazásuk költségét kell fizetnünk. A legnagyobb kiadásunk most a tizennégyéves Pisti elindítása. Ő elvégezte az általános iskola nyolcadik osztályát, és ősztől a budapesti Fáy András Közlekedésgépészeti Szakközépiskolában tanul majd tovább. Beiskolázásának költsége eléri a százezer forintot, amit nem is tudnánk előteremteni, ha Pesten élő nagymama nem segítene. Gyuri és András az általános iskola negyedik illetve ötödik osztályába járnak szeptembertől. Az ő tankönyveiket nagyrészt ingyen kapjuk, és Kecskemét önkormányzata a tanszervásárláshoz is ad huszonötezer forintot. Ezt még nem költöttük el, mert szeretnénk megvárni, hogy a pedagógusok pontosan milyen írószereket, füzeteket és egyéb taneszközöket kérnek.
Irtzl Erzsébet ugyanakkor azt sem titkolta, hogy a különféle segítségek ellenére is rendkívül nehéz a helyzetük. Férje egy korábbi autóbaleset következtében még ma is csak mankóval tud járni. Rokkantnyugdíja mellé fogyatékossági támogatást kap, ehhez jön a Gyes és a családi pótlék. Mindezek együttesen körülbelül havi kétszázezer forintos bevételt jelentenek a kilenctagú család számára. Döbbenetes belegondolni, hogy Szabadoséknál egy főre még huszonötezer forint sem jut havonta. Mindezek ellenére nem éreztünk keserűséget sem a szülők, sem a gyerekek hangjában. Szavaikból az derült ki, hogy számukra a legfontosabb, hogy egészségben és egyetértésben élhessenek együtt.
Tartalékok nélkül
-Rajtam kívül az egészségével szerencsére senkinek nincs gondja a családban – állapította meg Szabados Gyula. –A tanévnyitóhoz közeledve az anyagi nehézségeink természetesen hatványozódnak. Ilyen kevés pénzt beosztani már-már lehetetlen. Befizetjük a közüzemi díjakat, megvásároljuk a szükséges élelmiszereket, és körülbelül ennyi is, amire a kétszázezerből futja. Félretenni, egy kis tartalékot képezni gyakorlatilag képtelenek vagyunk. Magam sem tudom, hogyan, de azért valahogy mindig megoldjuk a problémákat.
Az emberben mindig ott bujkál a kisördög, most sem álltuk meg, hogy feltegyük a meglehetősen illetlen – de talán logikus – kérdést a szülőknek, hogy ilyen körülmények között hogy merték vállalni a hetedik gyermeket is.
-Az én édesanyámék hatan voltak testvérek – kezdte válaszát Irtzl Erzsébet. – A férjemmel annak idején úgy terveztük, hogy öt gyermeket vállalunk. Utánuk született még Juli és Gabika, de ezt egy kicsit sem bánjuk. Mindegyik gyerek egy kincs a számunkra, mindegyik más-más egyéniség, és érdekes lesz majd látni, hogy kiből mi lesz, ha felnőnek. Gyermekkorom szép emlékei azok a napok, amikor anyuék nagy családja összejött, és vagy kéttucatnyian ültük körül az asztalt.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit gondolnak erről a csemeték. A gimnazista Gergő elmondta, hogy egy angolórán éppen az lett volna a téma, hogy miért jó nagycsaládban élni, de ezt senki sem tudta megfogalmazni. –Arra jutottunk, hogy ezt csak átélni lehet, de elmondani nem – összegezte a tapasztalatokat a család legidősebb gyermeke. Ennek a gondolatnak a jegyében zártuk látogatásunkat, melynek végén átadtuk lapunk szerény, néhány tanszerből álló ajándékát a Szabados családnak.
S. S.
Ahogy a pedagógus látja
- Szabadosékban egy rendkívül összetartó családot ismertünk meg – mondta Kelemenné B. Kiss Julianna, a Ménteleki Általános Iskola tanítónője. – Sajnos az anyagi helyzetük nagyon rossz, a gyerekek csak folyamatos segítségnyújtás mellett tudnak iskolába járni, rendesen ruházkodni. Ugyanakkor mindannyian rendkívül szorgalmasak, tehetségesek, kiválóak a tanulmányi eredményeik. Szeretnénk őket segíteni abban, hogy a középiskolákban, majd később a felsőoktatási intézményekben is megállják a helyüket. Nem könnyű ma egy nagycsalád gyermekének lenni, és látni, hogy nekik sokmindenből kevesebb jut, mint a kisebb famíliákban élő társaiknak.
www.kecskenet.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Komoly erőpróba az iskolakezdés Kecskeméten is - Kecskemét- Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu