Közoktatási intézmények átszervezése Kecskeméten - Kecskemét

Kecskemét - A közoktatási intézmények átszervezéséből származó pénzügyi megtakarítás átlagbérrel számítva járulékokkal együtt éves szinten mintegy 230 millió forintot tesz ki.
A létrejövő új intézményekben, melyeknek elnevezése megfelel a nevelés-oktatási intézmények névhasználatáról szóló rendelet előírásainak, az intézményegységek szakmailag továbbra is önállóan, nevüket és egyéni arculatukat megtartva, haladó hagyományaikat ápolva működnek. A 2007. június 28-i ülésének határozattervezetéből szemezgettünk.

Az előterjesztésben olvasható: "A Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 47/1998. (XII.21.) rendelet 42. § (5) bekezdése értelmében a kisebbséghez tartozók képzésére is kiterjedő közgyűlési döntéshez a Cigány Helyi Kisebbségi Önkormányzat és a Német Helyi Kisebbségi Önkormányzat egyetértését ki kell kérni.... A Cigány Helyi Kisebbségi Önkormányzat képviselője felvetette a Vörösmarty Mihály Általános Iskola fokozatos megszüntetésének igényét."


A szakképző iskolák közül csak a Lestár Péter Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola szűnik meg, jogutódja a többcélú kistérségi társulás által alapítandó iskola lesz.

- A Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium látja el megállapodás alapján, a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervként működő szakképző iskolák pénzügyi-gazdasági feladatait. /Ebben az intézményben igazgató az Oktatási és Egyházügyi Bizottság FIDESZ-es elnöke Leviczky Cirill - szerk/
- Ilyen megállapodás megkötésére a Nyíri Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és a Széchenyivárosi egység között is sor kerül


A határozattervezet 15. pontja 3. sz. melléklete szerinti táblázatokban szereplő intézményegységenként megállapított szakmai és technikai álláshely számokat hagyják majd várhatóan jóvá. Pontos adatokat a késöbbiekben leközöljük.



A Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás a 18/2007. (06.07.) KTT sz. határozatában kifejezte szándékát a két intézmény fenntartói jogának átvételére és Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola és Óvoda néven többcélú közoktatási intézmény megalapítására - a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát és a Lestár Péter Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskolát 2007. június 30. napjával jogutódlással megszünteti.


A megszüntetett intézmények jogutódjai

A Közgyűlés 2007. július 1-jei hatállyal Belvárosi Óvoda, Általános Iskola és Nevelési Tanácsadó néven új intézményt alapít, melynek intézményegységei:
- Belvárosi Óvoda, Általános Iskola és Nevelési Tanácsadó Zrínyi Ilona Általános Iskolája
- Belvárosi Óvoda, Általános Iskola és Nevelési Tanácsadó Magyar Ilona Általános Iskolája
- Belvárosi Óvoda, Általános Iskola és Nevelési Tanácsadó Béke Általános Iskolája
- Belvárosi Óvoda, Általános Iskola és Nevelési Tanácsadó Tóth László Általános Iskolája
- Belvárosi Óvoda, Általános Iskola és Nevelési Tanácsadó Vörösmarty Mihály Általános Iskolája
- Belvárosi Óvoda, Általános Iskola és Nevelési Tanácsadó Damjanich János Általános Iskolája
- Belvárosi Óvoda, Általános Iskola és Nevelési Tanácsadó Nevelési Tanácsadója
- Belvárosi Óvoda, Általános Iskola és Nevelési Tanácsadó Árpádvárosi Óvodája és további telephelyei: Kecskemét, Fő u. 32., Kecskemét, Csongrádi u. 39.
Belvárosi Óvoda, Általános Iskola és Nevelési Tanácsadó Mátis Kálmán Utcai Óvodája és további telephelyei: Kecskemét, Szabadkai u. 1/a, Kecskemét, Juhász u. 1.



A Közgyűlés 2007. július 1-jei hatállyal Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola néven új intézményt alapít, melynek intézményegységei:
- Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Arany János Általános Iskolája,
- Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Lánchíd Utcai általános Iskolája,
- Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája,
- Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Lánchíd Utcai Óvodája és további telephelyei:
Kecskemét, Munkácsy u. 6., Kecskemét, Teleki L. u. 1.
- Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Forradalom Utcai Óvodája és telephelye: Kecskemét, Izsáki út 5.
- Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Széchenyi Sétányi Óvodája és további telephelyei:
Kecskemét, Akadémia krt. 48., Kecskemét, Juhar u. 9.

A Nyíri Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Központ teljes szakmai önállóságát megtartva részben önállóan gazdálkodó, részjogkörű költségvetési szervként működik, melynek pénzügyi-gazdasági feladatait a Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola látja el.



A Közgyűlés 2007. augusztus 31. napjával a Munkácsy Utcai Tagóvoda fenntartói jogát átadja a Kecskeméti Református Egyházközségnek.



A Közgyűlés a 2007. július 1-jei hatállyal Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Általános Művelődési Központ néven új intézményt alapít, amelyek intézményegységei:
- Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Általános Művelődési Központ Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye,
- Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Általános Művelődési Központ Móricz Zsigmond Általános Művelődési Központja
- Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Általános Művelődési Központ Ménteleki Általános Iskolája,
- Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Általános Művelődési Központ Kadafalvi Általános Iskolája,
- Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Általános Művelődési Központ Egyetértés Utcai Óvodája és további telephelye: Kecskemét, Boróka u. 2.
- Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Általános Művelődési Központ Hetényegyházi Óvodája és további telephelyei: Kecskemét, Kossuth u. 17., Méntelek, Kecskeméti u. 41.

Forrás: www.kecskemetitv.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Közoktatási intézmények átszervezése Kecskeméten - Kecskemét - Kecskemét


Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz