Kultúrált környezetben a gyermekorvosi ügyelet - Kecskemét

Mostantól megújult környezetben működik az éjszakai és a hétvégi gyermekorvosi ügyelet az Izsáki út 5. szám alatt.
A régi gyermekpszichiátriai gondozó épületét újították fel összesen 25 millió forintból. Ebből a szakminisztérium által kiírt pályázaton 9,6 milliót nyert a város. A pénzből jutott a rendelő bútorozására, műszerekre és egy terepjáróra is, amelyet az ügyeletes orvos használ majd, ha szükséges. Az ünnepélyes átadáson a felnőtt ügyelet pedig egy defibrillátort kapott.



A felújított rendelő helyén régen a gyermekpszichiátriai gondozó működött egy romos, lepusztult épületben. Ezt 25 millióból újították fel, a szakminisztériumtól 9,6 milliós támogatást sikerült elnyerni egy pályázaton.



Dr. Zombor Gábor egy példaértékű összefogásnak tulajdonítja a beruházás sikerét. „Az együttműködés alapja az volt, hogy kiírt a minisztérium egy pályázatot, amelyre akkor tudtunk pályázni, ha együttműködünk. A kórház, illetve a fenntartó megyei önkormányzat átadta ezt a régi gyermekpszichiátriai gondozó épületet a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulásnak azzal a céllal, hogy ha felújítják, akkor itt működhet a gyermekügyelet.



A rendelőben a kecskeméti kistérségben résztvevő községek gyermekeit látják majd el hétköznaponként 18 órától reggel 8 óráig és hétvégén, valamint munkaszüneti napokon egész nap. Az összevont, központi ügyeleti rendszerhez egyébként 2005 végén csatlakozott 9 település.



A rendelőt az Egészségügyi Alapellátási Intézmények Igazgatósága üzemelteti majd, de napközben a kórház használhatja. "A mai világban luxus, hogy nappal itt álljon kihasználatlanul az épület, ezért közös használaton gondolkodunk a kórházzal" — mondta dr. Kellermann Péter, az Egészségügyi Alapellátási Intézmények Igazgatóságának igazgatója.



Az ünnepélyes átadáson a felnőtt ügyelet számára jelképesen a kistérségi települések polgármesterinek adott át egy egymillió forintot érő defibrillátort dr. Zombor Gábor. A 25 millióból egyébként jutott a műszerekre és bútorozásra is, valamint egy terepjáróra, amelyet az ügyeletben lévő orvos használ majd, ha szükség lesz rá.

(Forrás: www.kecskemetitv.hu)

Kultúrált környezetben a gyermekorvosi ügyelet - Kecskemét - Szóljon hozzá