Kupa a kecskeméti testnevelő emlékére

A kecskeméti Kertvárosi Általános Iskolában az elmúlt hét végén immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Kis Péter Kézilabda Kupát.
A tornával a kecskeméti intézmény 1996-ban elhunyt kecskeméti testnevelő tanára emlékeznek minden év májusában. A pedagógus sokat és tett a kisiskolák sportjáért, ezen belül a kézilabda utánpótlás neveléséért. Ezt a hagyományt folytatva, illetve a kézilabda sport népszerűsítéséért szervezik meg a kupát azon gyerekek számára, akik kevés lehetőséget kapnak a rendszeres bajnokságban való szereplésre. A versenyen ezúttal is két korcsoport - 7-8., illetve 5-6. osztályos - fiú tanulói vettek részt. Az idősebbek mezőnyében a nyárlőrinciek végeztek az élen, a kecskeméti házigazdák csapata a második, a Mátyás Király Általános Iskola együttese pedig harmadik lett. Ebben a korcsoportban a legtechnikásabb játékosnak a nyárlőrinci Túri István, a legjobb kertvárosi kézisnek Varga Szabolcs bizonyult.

A gólkirály és a legjobb kapus szintén Nyárlőrincről érkezett, Pácsa Alex illetve Marsa József személyében. A kisebbeknél a kertvárosiak diadalmaskodtak, a lajosmizseiek a második, a kecskeméti piaristák a harmadik helyen végeztek. Az 5-6. osztályosoknál a legtechnikásabb játékosnak járó különdíjat a nyárlőrinci Kulcsár Gábor vehette át, a gólkirály és a legjobb kapus egyaránt a kertvárosi iskola ifjú sportolói közül került ki (Kocsis Dávid és Lukács Árpád), a legjobb kertvárosi pedig Kováts Zsolt lett.

Forrás: www.kecskenet.hu

Kecskemét Online: www.keon.hu


Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét