Légtisztító berendezést szereltek fel a kecskeméti színházban
A Nyolc nő című darab bemutatójával indult a 2020/21-es évad a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, amely már az első előadástól biztonságos légtérrel várta nézőit - közölte a teátrum.
Mint írják, újító óvintézkedést vezetett be Cseke Péter igazgató a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, hogy a nézők vírusmentes légkörben élvezhessék a teátrum új évadának előadásait. A Kelemen László Kamarában ezen a héten, a nagyszínházban október elején, majd az első bemutatóra a Ruszt Stúdióban is felszerelnek új, kecskeméti gyártású légtisztító berendezéseket. A közleményben az igazgatót idézik, aki elmondta: a nyár végén pótolták az elmaradt előadásokat, ekkor nyitották ki a teátrum kapuját. "Folyamatosan keresem a lehetőségeket, hogy nézőink a legbiztonságosabb környezetben tudják élvezni az előadásainkat. Nagy eredmény, hogy rátaláltunk erre a cégre, akik Kecskeméten gyártanak ilyen innovatív légtisztító készüléket" - mondta.
A színház által megrendelt készüléket a vírusok terjedésének megakadályozására fejlesztették tovább; zárt térben, UV-C sugárzással 99,9 százalékban semlegesíti a rajta áthaladó vírusokat, baktériumokat és penészgombákat. A készülék a padló felől szívja be a levegőt és a mennyezet felé fújja ki, ezzel előnyös légmozgást hoz létre a helyiségben és biztosítja a folyamatos áthaladást a szerkezetben. A légtisztító berendezést extra biztonsági intézkedésként szereltette fel a színház. Az eddig megszokott és az országos szabályozásban újonnan bevezetett intézkedések érvényesek. Így minden érkező testhőmérsékletét a bejáratnál ellenőrzik, a maszk viselése kötelező mindenkinek, külön takarítást végeznek, és kérik, hogy a nézők türelmesen, a lehetőségekhez képest kerülve a torlódást közlekedjenek az épületekben.