Lemezbemutató koncert Kecskeméten

Pénteken este, az Erdei Ferenc Kulturális Központban megrendezett, nagy sikerű koncerten mutatta be „Gangster idők” címmel elkészített albumát a Penge Benge Jazz Band.
A Penge Benge Jazz Band-et két esztendeje, jól ismert fiatal kecskeméti jazz-zenészek közreműködésével alapította meg a helyi kulturális- és sportélet közismert mecénása: Tormási Attila. A Korb Attila - harsona, kornett, ének, Bacsa Zoltán - trombita, Mátrai Zoltán - klarinét, szaxofonok, Mátrai György - bendzsó, gitár, Jónás János - bőgő, Falusi Alfréd - dob és természetesen Tormási Attila - benge bőgő, kazoo felállású zenekar saját örömére kezdett el zenélni, és adtak zenés-táncos esteket a hétvégéken.

Első lemezükön az 1920-as 1930-as évek: azaz a szesztilalom Amerikájának olyan jól ismert slágereit dolgozták fel egyéni ízekkel és a legmagasabb színvonalú hangszeres produkciókban, mint például a Chattanoga Choo Choo, az Ice Cream, az Everebody Loves My Baby, vagy az If I Had You – de felkerült a tizenhárom számos albumra a szezonban éppen a Kecskeméti Katona József Színházban játszott Hello Dolly közismert betétdala is.

A jó hangulatú lemezbemutató koncert vendége volt Malek Andrea, dr. Molnár Gyula és Ittzés Tamás is – s a koncert után az előcsarnoknál felállított lemezt árusító pultot figyelve, sokaknak kedvet csináltak a remekül sikerült CD megvásárlásához, amely méltán öregbíti tovább a Penge Benge Jazz Band, és a kecskeméti jazz hírnevét.
Forrás: www.kecskemet.hu

Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét