Lényegesen javulni fog Kecskeméten a csapadékvíz elvezetése
Pénteken, a kecskeméti Városházán tartott sajtótájékoztatón adott ismertetőt dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, Sütő Vilmos, a Bácsvíz Zrt. csatornaszolgáltatási főmérnöke, és dr. Kecskés László, a Hortinfo Bt. projektvezetője a 2011. március 31-ig tartó Cs-2-0-0 jelű csapadékvíz csatorna építéséről
A kecskeméti beruházás előadásokkal szemléltetett nyitórendezvényére ezt követően a díszteremben került sor.
2006 végén az ITD egy alapos, több szegmensre is kiterjedő felmérés alapján elkészített tanulmányban hasonlította össze Magyarország 23 városát. Ennek alapján a vizsgált városok között Kecskemét az igen előkelő 5. helyen végzett, sőt több tekintetben az első helyen – ám az akkori adatok alapján, infrastrukturális ellátottság tekintetében a 16. helyre szorult. – mondta el bevezetőjében dr. Zombor Gábor. – Ez akkor meglepett bennünket, de beláttuk, hogy ezen a méltatlan állapoton sürgősen változtatnunk kell, hiszen Kecskemét kiemelt helyzetben van nemcsak Magyarországon, de közép-európai tekintetben is. Bár európai versenytársainkkal szemben Magyarország általában is hátrányban van az infrastruktúra tekintetében, a közben beindult ISPA-projekt révén, Kecskeméten gyorsan javult a helyzetünk.
- Amikor ma arról beszélünk, hogy milyen Kecskemét infrastrukturális ellátottsága, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a szennyvízelvezetésben, országos összevetésben az élen járunk. Az útépítés és útfelújítás terén is sokat léptünk előre: éves szinten 1 Milliárd Forint körüli összeget költünk erre, és hamarosan 50 újabb utca kap majd szilárd burkolatot. A legnagyobb elmaradásunk a csapadékvíz csatornák tekintetében volt a felmérés szerint. A probléma nem úgy jelentkezett, hogy van-e elég csatorna Kecskeméten, hanem hogy nagyobb mennyiségű csapadék esetén nem volt elegendő a rendszer a hirtelen keletkező víztömeg elvezetésére.
Az immáron halaszthatatlan városi csapadékvíz csatorna átépítések a Kuruc tér – Nap utca – Kuruc körút Bem utcai kereszteződésig történő szakaszának felújításával folytatódnak. A Cs-2-0-0 jelű főgyűjtő csatorna megépítése a Kurucz tér délnyugati oldalán található végaknától az 5. számú utat keresztezve, a Nap utca – Kurucz körúton át a Bem utcai kereszteződésig, ahol ideiglenes bekötés készül a meglévő csatornához, összesen 503. 049. 000 Forintba kerül. Ebből Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata 50. 304. 900 Forint sajáterőt biztosít, a támogatás összege pedig 452. 744. 100 Forintot tesz ki.
A felújítások a Cs-3-0-0 főgyűjtő csatorna építésével folytatódnak majd a Batthyány utcán, és ez megoldja majd a Petőfi Sándor utca és a Kőhíd utca nagy esőzéseket követő problémáit. Emellett több olyan csapadékvíz csatorna építése is történik városunkban, amelyet a Bácsvíz Zrt. végez. A csatornázás látványos, és nem nagyon szerethető beruházás a lakosok számára, mert nagy felfordulással jár, de tovább már nem odázható, és ha elkészül, hosszú távú megoldást jelent.

- Egy rendszerben értelmezhető felújításba kezdünk: 906 méter hosszan kerül felújításra a gerincvezeték a fejlesztés folyamán. - ismertette dr. Kecskés László. - A Cs-2-0-0 jelű főgyűjtő csapadékvíz-csatorna a Rákócziváros, Hunyadiváros és a Vacsihegyi térség csapadékvizeit vezeti le a Csukás-érbe. Ezzel egy, az 1920-as években épült vezetéket váltunk le, amely Kecskemét belterületének 11 százalékáról: majdnem 330 hektárról gyűjti össze a vizet. Az 1980–as évektől a Vacsihegyi térség intenzíven beépült, ugyancsak nagymértékben növekedtek a Rákóczi- és Hunyadivárosban a burkolt felületek, ami nagymértékben megnövelte a lefolyó csapadékvíz mennyiséget. Fontos kiemelnünk, hogy sűrűn lakott és a forgalom által is fokozottan használt területet kell felújítani és óvni. Nagyobb zápor esetén a mélyebb fekvésű területeken időszakos elöntések keletkeznek. A 70–80 évvel korábban épült, változó keresztmetszetű, állagú és anyagú tégla- vagy betoncsatornák átépítése a vízszállító képesség növelése érdekében mindenképpen szükséges.
- A meglévő csapadékvíz csatornákba – ott, ahol nem volt szennyvízcsatorna – a szennyvizet tisztítás nélkül kötötték be, ami környezetvédelmi és közegészségügyi szempontból sem megfelelő. Az új csapadékvíz-csatorna építésekor a részben tisztított, vagy tisztítatlan szennyvízbekötéseket át kell kötni a megépült szennyvízcsatornába. A fejlesztéssel egyszerre érhető el a városi csapadékvíz-csatorna hálózat fejlesztése, a belvárosi vízkárok mérséklése, a korábbi elégtelen vízszállító kapacitás bővítése, és ezáltal végül: egy élhetőbb, szebb város és egy tisztább, egészségesebb környezet megteremtése.
- Mivel az öreg csatornák már nem bírnák el a forgalmat, parkolók vannak felettük, így a csatorna-felújítás a forgalomban nem fog közvetlen fennakadást okozni. Ezzel együtt: konkrét tervet készítünk annak érdekében, hogy ne zavarja az építkezés a területen élők és az itt működő nagy cégek és közhivatalok életét.
- Büszkén mondhatjuk el, hogy az országban a legsikeresebb ISPA projektnek tartják a kecskemétit, a siker alapja pedig, az összefogás volt a Bácsvíz Zrt. és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata között. – mondta Sütő Vilmos, majd rátért a konkrét helyzet, és a tervek ismertetésére.
- Kecskeméten sem a szennyvíz, sem pedig a csapadék csatornahálózat kiépítése nem teljes körű. A csatornázásról készült tanulmányterv 20 vízgyűjtőre osztja a város területét, és ezekhez kapcsolódóan 20 főgyűjtő csatorna megépítését tervezi. Jelenleg a Kurucz téri csatorna szűk keresztmetszetű, a Liliom utca – Búzaszentelő utca és a Kurucz körúti falazott oldalú csatorna pedig rossz állagú. A meglévő csatorna balesetveszélyes, esetenként beszakad, a közeli lakóépületek állagát is veszélyezteti.
A területre zúduló csapadék jelentős része nagy esőzések idején tisztítatlanul a talajba kerül, károsítva ezzel a felszín alatti vizeket. Jelentős csapadék esetén magáningatlanokat és közterületeket önt el a csatornából visszaömlő csapadék, ezekben az esetekben különösen veszélyeztetettek a pincék és a mélygarázsok. A falazott csatorna oldalán keletkezett sérülések miatt a környező ingatlanok és a csatorna feletti útburkolat károsodnak. A globális felmelegedés miatt a helyzet csak tovább romlik: Kecskeméten immáron évente kétszer esik olyan mennyiségű eső, ami azelőtt 10-20 évente fordult csak elő. Konkrét példát említve: 2003-ban és 2007-ben volt olyan nap, amikor egy óra alatt 10 centiméter csapadék esett le. Ez, ha a természetes elszivárgást, szikkadást is hozzávesszük, hozzávetőlegesen 1,2 millió köbméter elvezetendő csapadékvizet jelentett Kecskemét egész területére kivetítve, és ezt a jelenlegi, különböző keresztmetszetű rendszer már nem képes elvezetni.
Mivel az új csatorna a Hunyadiváros csapadékvizét is biztonságosan elvezeti majd, megoldja az Aluljáró nagy esők utáni elöntésének problémáját, de előkészíti a Rákóczi út revitalizációját is. A felújítás végeztével pedig, egy négysávosra bővített Kurucz körutat adunk vissza a forgalomnak.

- Itt említendő fejlesztés, hogy mivel a szakhatóság bizonyos csapadékvíz visszatartási kötelezettséget ír elő számunkra, bővítettük az északi záportározót, és a csapadékvíz felhasználásával a környékén energiafűz termelésébe kívánunk kezdeni az önkormányzat által bérelt, vagy megvásárolt területeken. Ez a bio-energiaforrás igen kecsegtető távlatokat ígér: jól felhasználható, és csak fele annyiba kerül a fűtés vele, mint gázzal.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!