Magasabb lehet a szőlő ára?

"Jó évjáratra számítanak az idén a borászok
Kiskunság Felháborítónak tartják az egyes cégek által kínált felvásárlási árakat a kiskunsági szőlősgazdák. A napokban megjelent hirdetmények szerint akad cég, amelyik a tavalyi alatti árát kínál a szőlőért.

Még nem tudni, milyen ára lesz idén a szőlőnek. Egyesek szerint 10-15 százalékkal jobban fizet a gyümölcs, mások szerint az idén sem járnak jól az alapanyagtermelők. Szüretelik már a Hajós-bajai borvidéken az Irsai Olivért. Dr. Sümegi József tegnap kérdésünkre elmondta, mintegy fél hektárnyi területén nagyon szép ez a szőlőfajta, éppen teljes érésben van. Kifejezetten jó illatú, minőségére valószínűleg nem lesz panasz, hiszen 16-18 közötti cukorfokot mértek. - A szüret gyors lesz, összeérik minden. Kiváló évjáratra számítunk, mondja a Sümegi-pincészet igazgatója. (Ami a felvásárlási árakat illeti, éppen a Petőfi Népében olvastam, hogy az Irsai Olivért már 60 forintért veszik. - mondja dr. Sümegi József. Úgy vélem, a tavalyinál mintegy 10-15 százalékkal magasabb árak lesznek. Legalábbis a fehéreknél. Kisebb viszont a kereslet a kékszőlőre, így nem lesz nagy különbség az árak között."

(Forrás: www.petofinepe.hu)

Magasabb lehet a szőlő ára? - Szóljon hozzá