Május közepéig ingyenesen használható Kecskeméten a zöld busz

Május 18-ig még van lehetőség kipróbálni Kecskeméten a Zöld Busz Program járműveit. A kezdeményezésről május 4-én sajtótájékoztatót tartott a polgármester és az ITM politikusa is.  

Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára illetve Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere adott informatív sajtótájékoztatót a Zöld Busz Programról, de több helyi politikus és érdekelt cégvezető is részt vett az eseményen.  

A Zöld Busz Program a kormány Klíma- és természetvédelmi akciótervének része, melynek keretében 2030-ig 36 milliárd forint jut Magyarország jelenlegi tömegközlekedési járműflottáinak megújítására. Kifejezetten a 25 ezer főnél nagyobb lakosú településekre koncentrálnak most, a nagyvárosok karbonlábnyomának csökkentését várják a beruházástól.  
 
 
Zöld busz
Zöld busz
 

2020. novembere óta érhető el a program, amelynek keretén belül önkormányzatok és közlekedési közszolgáltatók jelentkezhetnek a támogatásra. Elektromos buszok és önjáró trolibuszok beszerzéséhez kaphatnak legfeljebb 80, a járművek üzemeltetéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztések esetén pedig legfeljebb 60 százalékos támogatást. 

Kecskeméten május 18-ig lesz ingyenesen igénybe vehető a közlekedési rendbe állított elektromos busz, ami a polgármester asszony szerint rendkívül kényelmes jármű. Elmondta azt is, hogy a városban már régebb óta közlekedő hibrid buszok is segítik a környezetbarátabb járművek integrálódását. 

A tesztüzem nemcsak a lakosság javát szolgálja, hanem az elektromos buszokat gyártó Mercedes vállalatnak és a program atyjainak is adatokat gyűjt arról, egy-egy városban milyen eltérő infrastrukturális lehetőségek adottak az akkumulátoros buszok számára. A Mercedes eCitaro elektromos autóbuszok a felmérések alapján hatékonyabban szolgálhatják a hazai környezetbarát közlekedést - emelte ki Steiner Attila Kecskeméten.  

A kormány Klíma- és környezetvédelmi akcióterve szerint Magyarország 2050-re szinte teljesen karbonsemleges ország lesz. Ennek előfeltételeként többek közt megreformálják a hulladékgyűjtést, támogatják a megújuló energiaforrások használatát, és a régi tömegközlekedési eszközök elektromosra cserélését is szorgalmazzák, pályázatok útján forrást is biztosítanak minderre.  

 

M.A.

Forrás és fotó: keol.hu, vg.hu