Már épülnek a településeket összekötő főcsatornák - Kecskemét
Kecskemét - A május elsejei ünnep miatt a csatornázás Kecskeméten és a környező településeken csak szerdától folytatódik. Továbbra is több nagy forgalmú utcában folyik majd a szennyvízcsatorna fektetése, ezekben az utcákban kiemelt figyelmet kérnek az arra közlekedőktől:
Kerekegyháza – Hetényegyháza összekötő út
Kecskemét – Hetényegyháza összekötő út
441-es Ceglédi út Baromfi- feldolgozó üzemtől a Mátyás király körútig – félpályás lezárással.
Ahogyan azt már az autósok megszokhatták: Kecskeméten, a Ceglédi út továbbra is egyirányúsítva van. A városból kivezető forgalom a Ceglédi úton haladhat, míg a városközpontba tartó autókat a Mátyás király körútra terelik át, ahol jelzőlámpa irányítja a forgalmat. A csatornázási munkálatok ideje alatt még hetekig a Ceglédi úton jelentős forgalmi fennakadásokkal kell számolni.
A forgalomelterelés ideje alatt a 38-as helyi autóbuszjáratok terelő útvonalon járnak. Az utazók szíves türelmét és megértését kérik.
A szakemberek az alábbi utcákban dolgoznak szerdától az érintett településeken:
Kecskemét-Hetényegyháza: Miklós Gy. u., Kossuth Lajos u., Iskola utca.
Belváros: Csongrádi u., Műkerti sétány, Liliom u., Búzaszentelő utca.
vacsihegy: Talfája köz, Ceglédi út, Mikszáth K. krt.
Hunyadiváros: Kandó utca, Hunyadi tér, Pázmány utca.
Műkertváros: Mártírok útja.
Katonatelep: Zsigmond Ferenc utca, Ág utca.
Ballószög: Bem u., Arany János u., Rákóczi utca.
kerekegyháza: Arany J. utca.
A csatornázással párhuzamosan több városrészben is folynak a végleges úthelyreállítások.
Forrás: www.petofinepe.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Már épülnek a településeket összekötő főcsatornák - Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz