Mától hőségre zivatar - Kecskemét

Kecskemét - Mától már elviselhetőbb lesz az időjárás Kecskeméten is, és napokon belül 30 fok alá süllyedhet a hőmérő higanyszála. A kánikulával kezdődő nyárnak talán csak a műszaki üzletek és az áruházak örülhetnek, mivel soha nem látott mennyiségben fogynak a klímaberendezések és a medencék a kecskeméti üzletekből.

A meteorológusok azt sejtik, hogy idén nyáron még többször lehet kánikulára számítani.

 

Az elmúlt száz évben kétszer is volt hasonlóan meleg idő, legutóbb 1952. augusztus 15-én. Mindkét esetben 39 és fél fokot mértek Kecskeméten. Csütörtökön is megközelítette a hőmérő higanyszála ezt a magasságot. Általában egy nyáron a 30 fok feletti hőmérséklet 10 egymás utáni napig szokott kitartani, ezen már idén túl vagyunk. Egyébként ugyanezen a napon eddig 2000-ben mérték a legmelegebbet, akkor 33 fokot.

 

A kánikula hatására a kisebb-nagyobb áruházak folyamatos roham alatt állnak, soha annyi klímaberendezés nem fogyott, mint a napokban. Most 10-szer annyi készüléket adnak el általában, mint tavaly ugyanekkor és a megszaporodó berendezések miatt annyi energiát fogyasztunk, mint egy közepesen hideg téli napon.

 

Az egyik kecskeméti áruházban arról érdeklődtünk, hogy hogyan fogynak a hőség leküzdésére alkalmas termékek. Szó szerint azt mondták: „hihetetlen mennyiségben" adnak el medencéket a kisebbektől a nagyobbakig egyaránt.

 

Késő estére, éjszakára már várhatók záporok, a szakemberek szerint ezekre minden nap lehet számítani, amikor ilyen meleg van. Ádám Ferenc meteorológus szerint napokon belül 30 fok alá esik a hőmérséklet, de ez nem azt jelenti, hogy túl vagyunk a kánikulán. Elmondása szerint már most látszik, hogy igen meleg nyarunk lesz, a nagy hőség minden bizonnyal vissza fog térni.



Forrás: www.kecskemetitv.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Mától hőségre zivatar - Kecskemét - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz