Még nincs termálvíz a kecskeméti uszodában
Két hét múlva azonban a tavalyihoz hasonlóan ismét bezár az uszoda a nyári időszakra, így addig már biztosan nem lesz termálvíz az udvari medencékben. Megjavítani nem lehet, mert annyira öreg és kopott, hogy nem éri meg foglalkozni vele. Egy ilyen szivattyú közel kétmillió forintba kerül, plusz a behelyezés költsége. Ehhez a művelethez ugyanis darura és több ember munkájára van szükség.
A nyári hónapok során kerül majd sor a termál kút teljes felújítására, átalakítására, hiszen a leendő új élményfürdő és versenyuszoda termálmedencéjét is ez a kút fogja majd ellátni. Ennek az előkészítő és kivitelezői munkálatait idén nyáron fogja a kivitelező elvégezni - mondta el Jánosi István a Hírös Sport Kft. igazgatója.
A Hírös Sport Kft. megpróbálkozott a szivattyú bérléssel is. Ez a megoldás fél millió forintba került volna, de sehol sem találtak megfelelőt.
A szivattyú abból a szempontból speciális, hogy olyan megerősítéssel rendelkezik, vagyis olyan termál víz összetételre, hőfokra és kémiára gyártják, hogy ezt elméletileg raktárról nem lehet megszerezni, de amennyiben szállítanák, vagy megrendelnénk, ennek átfutási ideje 4-6 hét - mondta el Nagy József fürdővezető.
Az új szivattyú beszerzését a kivitelező cég a MAHÍD 2000 végzi majd. Az uszoda a jegy és bérletárak mérséklésével próbálja kompenzálni a szolgáltatás csökkenést.
Forrás: Kecskeméti Televízió
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!