Megmaradnak a munkahelyek a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft.-nél

A kormány összesen kilencvennégy millió forinttal támogatja a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft.-t. A pénz a járvány miatti hatások enyhítésére költhető, a szevezet a bérek kifizetésére fordítja majd az összeg egy jó részét, de nyilatkozatukból az is kiderül, hogy sporteszközök vásárlását és az utánpótlás felkészítését is tudják finanszírozni a vészterhes időkben.  

A koronavírus-járvány a sportszakosztályokat is megviseli, a kormány ezért úgy döntött, több sportszövetséget is támogat. A Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. a Sportegyesületek Országos Szövetségének javaslatára kaphatott kilencvennégy millió forintot, amely óriási segítség az egyesületnek. A SOSZ által életre hívott programban országosan 45 szervezet kaphat anyagi támogatást, kiemelten a vidéki sportegyesületek. Az egész keret 2,1 milliárd forint.  
 
 
Versenysport
Versenysport
 
 
Az egyesületek működésében előálló nehézségeket tudják orvosolni az összegből. Ivkovicsné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője az adományról úgy nyilatkozott, hogy a sportszakemberek és a munkavállalók bérei képezik majd a ráfordítások gerincét. Százhúsz embert érint ez. Mindemellett elengedhetetlen, hogy a sportolóik képzésére is fordítsanak, valamint az egyesület egyéb, akár közüzemi költségeit is dinamikusabban tudják fizetni. A járvány első két hulláma alatt nem igazán tudtak sporteszközöket vásárolni, most viszont erre is nyílik lehetőség. A szervezeten belül 1700 gyermek tanul 12 sportágban, az ő előmenetelük is fontos. 
 
A SOSZ anyagi támogatási programja 2016 óta aktív, máig 950 millió forintot juttattak el kis és közepes sportegyesületekhez öt pályázati körben. A hatodik pályázati körben összesen 300 millió forint keretösszeggel számolnak. Az összeg azért ekkora, hogy a járvány miatti kellemetlenségeket könnyebben orvosolhassák majd a szervezetek, valamint több egyesület tartozik már a SOSZ alá, mint 2015-ben.

 

M. A. 

Forrás: mti