Megszépült a Hunyadiváros is
A Daróczi köz 14 szám alatti Közösségi ház ez elmúlt hónapokban teljesen átalakult és megszépül.
A Hunyadivárosért Egyesület hónapokkal ezelőtt kérte az önkormányzatot, hogy a hosszú ideig üresen álló épületet használatba vehesse. A képviselő-terület erre engedélyt adott, így a nyáron már alá is írták a szerződést. Társadalmi munkával, alig pár ezer forintos költségből pedig teljesen felújították az épületet.
A közösségi ház avató ünnepségén Dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere is részt vett. Az 52 ember összefogásával megszépülő Közösségi ház várhatóan fellendíti majd a városrész közösségi életét.
Ezután a Palota utca átadása következett, mely mára teljesen megépült. Dr. Zombor Gábor polgármester elmondta, hogy a támogatás biztosításával csupán a kötelességét teljesítette az önkormányzat, hiszen ez is az adófizetők pénze.
-BT-
(Forrás: kecskemet.hu)
A közösségi ház avató ünnepségén Dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere is részt vett. Az 52 ember összefogásával megszépülő Közösségi ház várhatóan fellendíti majd a városrész közösségi életét.

Dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere is részt vett az avató ünnepségen
A ünnepséget követően az érdeklődők megnézhették a szomszédos bölcsődét, mely szintén teljesen megújult. Egy tíz millió forintos beruházás keretében került sor a nyílászárók cseréjére és a homlokzat felújítására.
Ezután a Palota utca átadása következett, mely mára teljesen megépült. Dr. Zombor Gábor polgármester elmondta, hogy a támogatás biztosításával csupán a kötelességét teljesítette az önkormányzat, hiszen ez is az adófizetők pénze.
-BT-
(Forrás: kecskemet.hu)
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!