Megújult a Hetényegyházi Orvosi Rendelő
Csütörtökön délután, ünnepélyes külsőségek között adta át jelképesen Hetényegyháza lakosainak a felújított orvosi rendelőt dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere.
Kecskemét Megyei Jogú Város orvosi rendelőket megújító programjának keretében kerülhetett sor a városrész központjában található Hetényegyházi Orvosi Rendelő felújítására. Még a tavalyi évben kötött szerződést Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a létesítmény tető- és homlokzat-felújítására, valamint a homlokzati nyílászárók cseréjére.
Az orvosi rendelők és várók korszerűsítése 15 millió Forintba került, majd ezt követően sor került a vizesblokkok felújítására is, 3,5 millió Forint értékben. Ezzel egyidejűleg a háziorvosok, saját kezdeményezésükre a rendelőket is felújították.
Az átadáson megjelent dr. Zombor Gábor polgármesternek, dr. Kellermann Péternek az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága főigazgatójának, és Trungel Ilona képviselő asszonynak az itt praktizáló dr. Jónás Ildikó gyermek-háziorvos, dr. Vágó Orsolya háziorvos és dr. Törőcsik Kálmán háziorvos mutatta be a megújult rendelőket.
Ezt követően oldott hangulatú beszélgetésre került sor az orvosok és a vendégek között, melynek során véleményt cseréltek a városrész egészségügyi helyzetéről, az ellátás mindennapjairól.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!