Mely iskolákra kerül majd lakat? - Kecskemét
Kecskemét - Néhány iskolából tagintézmény lesz, néhányat viszont biztosan be kell zárni Kecskeméten.
Az általános iskolai beiratkozás adatainak ismeretében át kell gondolni Kecskemét iskolaszerkezetét! – vélekedett legutóbbi ülésén az oktatási bizottság. Sárközy István alpolgármestertől megtudtuk: 1999-hez képest ma ezerötszázzal kevesebb gyerek tanul a megyeszékhely önkormányzati általános iskoláiban. (Ismert, hogy az egyházi iskolák egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és sok gyerek azokat választja – a szerk.)
A tavalyi évhez képest százzal csökkent az önkormányzati iskolát kezdő gyerekek száma. A bizottsági ülésen megfogalmazódott, hogy nem lehet mesterségesen életben tartani azokat az intézményeket, ahová évek óta nem jelentkezik elég gyerek.
Így a javaslat szerint nem indíthat első osztályt a Vörösmarty és a Hunyadi János Általános Iskola. A bizottsági ülésen véleményként elhangzott: középtávon valószínű ezeknek az iskoláknak a megszűnése. Sárközy alpolgármester szerint a Vörösmarty felszámolásával a helyi cigány kisebbségi önkormányzat is egyetért, sőt kimondottan szorgalmazza azt. Az alsó tagozat komplett osztályait több iskola között osztanák szét pedagógusaikkal együtt, míg a felső tagozat kimenő rendszerben hagyná el végleg az iskolát. Az épület hasznosításával kapcsolatban nincs még döntés; az egyik változat szerint óvodai bővítésre lenne alkalmas.
Megerősítenék viszont a katonatelepi Mathiász és a kadafalvi általános iskolát, hogy a szülők bizalmát újra joggal elnyerjék. A katonatelepi intézmény most nem indít első osztályt, így szabad kapacitását a mellette működő óvoda megerősítésére fordíthatnák. Az is elképzelhető, hogy mindkét kisiskolát egy-egy népszerű, nagy iskolához csatolnák tagintézményként. Előbbit valószínűleg a Mátyás királyhoz, utóbbit pedig a Vásárhelyihez.
A kecskeméti iskolarendszer változásairól konkrét döntés még nincs, azokról minden esetben a képviselő-testület hozza majd meg a döntést. Annyi már bizonyos, hogy további 10-14 pedagógust el kell bocsátani.
Forrás: www.petofinepe.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Mely iskolákra kerül majd lakat? - Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz