Motorosok randevúztak a Kecskemét melletti Lakiteleken - Kecskemét
Kecskemét - Igazi dzsemborit rendeztek a motorosok Lakiteleken a Motoros tanya mellett. Nem csak a megyéből, de az ország különböző részéről érkező érdeklődők látványosságban nem szenvedtek hiányt.
Ez volt már a harmadik motoros találkozó, amit a nagyközség külterületén rendezett meg a Tiszamenti Motoros Egyesület. A környéken egyre népszerűbbek a kétkerekű járgányok, ami arra a következtetésre juttatta őket, hogy egy nagyszabású rendezvény keretében találkozzanak.
Nem csak a különböző típusú motorokat lehetett megcsodálni, de a hangjukat is. Mind a kettőből rendeztek versenyt. Az igazi hangulatot azonban a streetfighteresek adták meg látványos mutatványaikkal. A Demény fivérek jóvoltából autós kaszkadőr showt is láthatott a közönség, csak úgy, mint quad bemutatót.
Újdonságként kamion gumi füstölésben és durranásban is lehetett gyönyörködni. Az volt ám a különleges szenzáció. Akiknek pedig kevésnek bizonyult a földi jóból, azok Vári Gyuláék repülős bemutatójában gyönyörködhettek. Az esti utcabálon a Barbados zenekar húzta a talp alá valót.
Forrás: www.kecskemetitv.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Százhúsz ember ugrott ki az ágyból - Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: http://www.mconet.biz/; http://www.mconet.hu/