Nagyot alakít a kecskeméti Csík zenekar - Kecskemét
Kecskemét - Műfajában nem mindennapi sikert ért el a kecskeméti Csík zenekar: „Senki nem ért semmit” című albumuk, amely idén elnyerte a Magyar Hanglemezgyártók Fonogram díját, már nem csupán „A legjobb világzenei lemez” címmel büszkélkedhet 2007-ben itthon és Kecskeméten, de néhány nappal ezelőtt - az eladott példányszámnak köszönhetően - „aranylemez” is lett.
A Csík zenekar tizenkilenc esztendeje meghatározó szereplője a hírös város, Kecskemét életének – és egyben Magyarország népzenei életének. Számtalan koncertjükkel, táncházukkal és öt sikeres albumukkal népszerűsítették a magyar népzenét - hazánkban és külföldön egyaránt. Az eltelt majdnem két évtized alatt több rangos zenei díjjal jutalmazták a kecskeméti formációt – így nem ez az egyetlen megtiszteltetés, amely közel két évtizedes fennállása alatt a Csík zenekart - azaz Csík Jánost (hegedű), Barcza Zsoltot (cimbalom, harmonika), Bartók Józsefet (bőgő), Kunos Tamást (brácsa), Majorosi Mariannát (ének), és Szabó Attilát (hegedű) érte.
A Csík zenekart a kecskemétiek legközelebb október 26-án, pénteken 19 órától, a Szentcsalád Templom és Közösségi Ház pinceklubjában hallhatják az érdeklődők.
www.kecskenet.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Nagyot alakít a kecskeméti Csík zenekar - Kecskemét- Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét Kecskeméten
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu