'Nem megy egyszerűen ennek a leszállónak a legalizálása' - Kecskemét

Kecskemét - Még mindig nem kapta meg a megyei kórház az összes engedélyt ahhoz, hogy leszállhassanak udvarában a mentőhelikopterek.
Már két éve húzódik ez az ügy. Pedig hamarosan megépül a régióban a helikopterbázis, akár naponta lehet majd számítani forgalomra. Amíg nincsen meg minden engedély, a kórház saját felelősségére üzemelteti a leszállót. Így viszont bármilyen probléma esetén az intézményt vonják felelősségre. Azt a kórházat, amely elsőként az országban úgy alakította ki a leszállót, hogy a helikopterről lekerülő betegek a legrövidebb időn belül kezelésben részesüljenek.

Megépült a jó minőségű leszállópálya a megyei kórház udvarában, de nincs kihasználva. Régiónkban ugyanis még a helikopteres légi bázist nem jelölték ki, így elenyésző a helikopterforgalom. A mai napig nem tudni, Szegeden vagy Szentesen lesz-e a bázis, de még Kiskunfélegyháza is szóba jöhet, ám az Országos Mentőszolgálat szóvivőjétől úgy tudjuk, már csak az első két város van versenyben. Azt mondta, vélhetően az a város győz majd, ahol gyorsabban megteremtődnek a feltételek.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint Kecskemét szempontjából mindegy, hol épül majd fel a légi bázis. Győrfi Pál azt mondta: az a lényeg, hogy a súlyos beteghez a Kecskemétről induló rohamkocsi minél előbb odaérjen.

A kórház éppen a rohamkocsik kiiktatása miatt döntött úgy, megépíti a pályát, és rá is fordított 12 millió forintot. 2 éve már megvan a leszálló, az engedélyek egy része azonban hiányzik. Ezek nélkül pedig a jelzőfényeket sem építhetik ki, hiányukban rossz látási viszonyok között nem lehet landolni. Most a kórház saját felelősségére üzemelteti a helikopter fogadót, tehát bármilyen problémáért az intézmény felel. "Már vagy két éve húzódik ez az ügy. Körülbelül 14 engedélyt beszereztünk, de még mindig újabbak és újabbak kellenek. Nem megy egyszerűen ennek a leszállónak a legalizálása" — nyilatkozta a Hírös Híreknek Hegedűs Iván, a megyei kórház gazdasági igazgatója.

Győrfi Pál szerint egy-két héten belül eldől, hol lesz a bázis. A kórház pedig azt reméli, hogy hamarosan meglesz minden engedély, hogy a jövőben már hivatalosan is fogadhassák a helikoptereket.

Forrás: www.kecskemetitv.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: 'Nem megy egyszerűen ennek a leszállónak a legalizálása' - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz