Önkénteseket avattak Kecskeméten - Kecskemét

Kecskemét - Az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány, valamint a Megyei Kórház együttműködésének köszönhetően harmadik alkalommal avattak kórházi önkénteseket január 17-én, Kecskeméten.
A több hónapig tartó felkészítő munkában a kórház lelkésze, Kerekes Márton, Szűcs Attila pszichiáter professzor, illetve Horváth Attiláné betegszolgálati...

irodavezető is részt vettek. Huszonnégyen indultak a tanfolyamon, közülük tizenhatan - döntő többségben hölgyek - tettek esküt ünnepélyes keretek között arra, hogy ellátják azt a feladatot, amire a jelenlegi nehéz helyzetben az ápolóknak már nem marad idejük. Vagyis beszélgetnek a betegekkel, ha kell, vigaszt nyújtanak, egy pohár vizet hoznak, megigazítják a párnát, vagy bevásárolnak. Mint azt Fáy Tamásné ápolási igazgató elmondta: erre azért is nagy szükség van, mert a bent fekvők többsége idős, egyedülálló, magányos ember, aki különösen igényli a szeretetet, a jó szót és a gondoskodást. Az avató után az önkéntesek több kórházi osztályt meglátogattak, hogy lássák: hol, milyen körülmények között teljesíthetik heti pár órás, rendszeres szolgálatukat. A közeljövőben egyébként jól megkülönböztethető formaruhát is kapnak majd, mivel az utóbbi időben - többek között a kórházi lopások miatt - megrendült a betegek bizalma az \"ismeretlen\" látogatókban.



Forrás: www.kecskemet.hu

Önkénteseket avattak Kecskeméten - Kecskemét - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!


Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;