Összefogás a legkisebb szívbetegekért, országszerte - Kecskemét
Kecskemét - A Fornetti a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány 2005 óta minden évben anyagi támogatásban részesít néhány gyermek-egészségügyi ellátást folytató intézményt.
Ez a szép hagyomány idén sem szakadt meg, ugyanis december 5-én, szerdán a Városháza dísztermében több mint tizenhat millió...
forintot osztottak szét, tizenhárom szerencsés létesítmény között. A pénz felét a Fornetti vásárlók nagylelkű adománya tette ki, melyet több ezer urnában gyűjtöttek országszerte. A fennmaradó összeget maga a Fornetti Kft. ajánlotta fel a nemes célra. A műsorvezető Pataki Zita időjós volt, aki elárulta: nemrég maga is szívproblémákkal küzdött, ezért még inkább fontosnak tartja az alapítvány tevékenységét. Az ünnepségen – az adományozottakon kívül – számos gyermek is részt vett, többségük a közelmúltban gyógyultan hagyta el valamelyik egészségügyi intézményt. Az ő tiszteletükre lépett fel a Ciróka Bábszínház néhány tagja, akik vidám műsoraikkal aktívan közreműködnek a megyei kórház kis betegeinek gyógyulásában. Tevékenységével a társulat maga is kiérdemelt egy kisebb adományt. A Fornetti kezdeményezésének köszönhetően az összegyűlt pénzből az alábbi intézmények részesültek: Hetényi Géza Kórház - Szolnok, Gyermekklinika – Debrecen, Gyermekgyógyászati Klinika – Pécs, Kispesti Egészségügyi Intézet – Budapest, Megyei Kórház – Miskolc, Gyermek Egészségügyi Központ – Szeged, Megyei Kórház – Győr, Bethesda Gyermekkórház – Budapest, Megyei Kórház – Zalaegerszeg, Magyar Nemzeti Szív Alapítvány, Kaposi Mór Kórház – Mosdós, Megyei Kórház – Nyíregyháza, Megyei Kórház – Kecskemét.
Összefogás a legkisebb szívbetegekért, országszerte - Kecskemét - Kecskemét- Kecskemét - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;