Ötletparádé a kecskeméti belváros rehabilitációjára - Kecskemét
Kecskemét - A közelmúltban eredményhirdetéssel és egy kiállítással lezárult az a kecskeméti város-rehabilitációs ötletpályázat, amelynek egyik kiírója – Kerényi József Kossuth-díjas építésszel közösen – a KIK-FOR Kft. volt
A kecskeméti társaság ügyvezető igazgatóját a program céljáról, részben pedig a bemutatott pályázati anyagról kérdeztük.
Óriási lelkesedés
– A KIK-FOR ott folyik bele a városfejlesztési elképzelésekbe, ahol valamilyen érdekeltsége van – tájékoztatta a Kecskeméti Lapokat Losonczy László, a cég ügyvezető igazgatója. - Jelen esetben azokról az üzlethelyiségekről van szó, amelyeket apportba kaptunk az önkormányzattól. Ezeknek a helyzetbe hozása célunk azon a területen, amely a Szabadság tér OTP felőli sarkától kezdődik, és tart a Luther közön, az Arany János utcán és a Lordok passzázson át egészen a Széchenyi térig. A pályázókat arra kértük, fordítsanak kiemelt figyelmet az Arany János utca térségére, amely egy kifejezetten izgalmas része a városközpontnak, de jobb sorsra érdemes a jelenleg meglehetősen kihalt Lordok passzázs, és érdekes lehet az autóbuszforgalom megszüntetése után a Széchenyi tér kialakítása is. Mindezekkel kapcsolatban szerettünk volna elképzeléseket kapni olyan emberektől, akik nem kecskemétiek. Kíváncsiak voltunk, hogy miként közelítik meg a feladatot. A pályázók lelkesedése óriási volt, de ettől függetlenül ilyen mennyiségű ötletre nem számítottunk. Ez megerősítette társaságunknak azt a szándékát, hogy a hasonló projekteket a jövőben megismételjük.
Vitathatunk és szavazhatunk Kecskeméten
– A most kiállított anyagot Kecskemét lakossága is megtekintheti, szavazhat arra, hogy a megoldási elképzelések közül melyek a legrokonszenvesebbek a számára. Ezeknek a pályázatoknak a legfontosabb célja ugyanis éppen az, hogy gondolatot ébresszenek, vitaalapul szolgáljanak. A későbbiekben természetesen kiválasztjuk majd az ötletek közül a megvalósíthatóakat, és a jó megoldásokból készítünk egy összefoglaló anyagot, amely akár alapja lehet egy hosszabb távú fejlesztési koncepciónak is – fogalmazott Losonczy László.
– Az ötletpályázat kiírásában mindenképpen annak tanúbizonyságát láttam, hogy bár Kerényi József már sok éve nem dolgozik Kecskeméten, de mindörökre szívébe zárta ezt a várost, és sajátjaként törődik vele – mondta érdeklődésünkre Iványosi Szabó András alpolgármester. – Maga a pályázat több gondolatív találkozásából jött össze. Nagy szerencsének tartom, hogy Kerényi József az építészeti doktorátusra készülő hallgatók érdeklődésének felkeltésével egy olyan témára tudta a figyelmüket irányítani, amely a megyeszékhely szempontjából kifejezetten érdekfeszítő, hiszen nem egy-egy épület, hanem egy néhány hektáros városrész rehabilitációs elképzeléseiről van szó. Az építészek és képzőművészek együttgondolkodása nyomán nagyon sok értékelhető, sőt számos kiemelkedősen jó elképzelés született.
Élhetőbb város a cél Kecskeméten
– Amikor Kecskemét a város-rehabilitációs pályázataiban előre akar tekinteni, akkor ez egy olyan alapanyag, amiből bátran meríthetünk, és amire nyugodtan hagyatkozhatunk. Úgy gondolom, két-három év múlva várható, hogy olyan újabb nagy pályázati kiírás jelenjen meg, amiben eséllyel indulhatunk, aminek sikere esetén a főtér északi oldalára vonatkozó elképzelések kiteljesedhetnek, és megszűnhet például az a hevenyészettség, ami a Luther udvartól a Lordok házáig terjedő passzázsrendszerben ebben a pillanatban megfigyelhető. Garantálni persze nem tudjuk, hogy az ottani üzletek életképessége nagyon jelentősen megváltozik, de azt gondolom, hogy ha sikerül egy nívósabb környezetet kialakítani, akkor környék kereskedelmi forgalma mindenképpen javulhat. Sokat várunk attól is, hogy a Széchenyi téren – ha teljesen nem is szűnik meg – számottevően visszaszorul a buszközlekedés, és ezáltal a terület mai aránytalanságain is tudunk oldani, funkciójában módosítani – sorolja az elképzeléseket az alpolgármester.
A kecskeméti városháza galériáján bemutatott huszonkilenc tervet harmincöt építész és öt képzőművész készítette el, akik a budapesti Műszaki és Képzőművészeti Egyetemen ezzel a munkájukkal szereznek magasabb szakmai címet.
– Nagyon jó ötletekkel álltak elő a kecskeméti alkotók, és külön tanulság számomra, hogy sokszor nem a sok pénzbe kerülő javaslatok az igaziak, hanem a valóban átgondolt elképzelések – állapította meg Kerényi József, az ötletpályázat koordinátora. – A pályamunkák egyértelműen bizonyítják, hogy nagyon egyszerűen is lehet hallatlanul szép emberi környezetet formálni, kialakítani – tette hozzá.
Forrás: www.kecskenet.hu
Ötletparádé a kecskeméti belváros rehabilitációjára - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;