PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - A 2009. évi Környezetvédelmi Alap terhére nyújtható támogatások elnyerésére

Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésének Mezőgazdasági és Környezetgazdálkodási Bizottsága pályázatot ír ki a 2009. évi Környezetvédelmi Alap terhére nyújtható támogatások elnyerésére.
I. számú pályázat címe:
„Komposztáló projekt Kecskeméten"
1./ Pályázat célja: Kertekben keletkező szerves hulladék újrahasznosítása
2./ Pályázatot benyújthatnak: Kecskeméten lakóhellyel rendelkező magánszemélyek és kecskeméti székhelyű civil szervezetek, oktatási intézmények, társasházi közösségek.
3./ Pályázati feltétel: A Pályázó vállalja, hogy az Önkormányzat tulajdonában lévő komposztáló eszközt 3 évig rendeltetésszerűen használja, majd a 3 év letelte után a pályázó írásbeli kérelmére az önkormányzat átengedi a komposztáló eszköz feletti tulajdonjogát.
Az ingyenes használatba adásra vonatkozóan az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi LXXVII. törvény (továbbiakban: törvény) 14. § (1) bekezdés kimondja: „Ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtás az is, ha az adóalany a terméket vállalkozásából időlegesen kivonva, azt saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére vagy általában, vállalkozásától idegen célok elérésére ingyenesen használja, illetőleg azt másnak ingyenesen használatba adja, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészeinek szerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg."
Az ingyenes tulajdonba adásra vonatkozóan a törvény 11. § (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „Ellenérték fejében teljesített termékértékesítés az is, ha az adóalany a terméket vállalkozásából időlegesen kivonva, azt saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére vagy általában, vállalkozásától idegen célok elérésére ingyenesen felhasználja, illetőleg azt más tulajdonába ingyenesen átengedi, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészeinek szerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg."
A Polgármesteri Hivatalt a szerzéskor adólevonási jog nem illeti meg, ezért az ingyenes használatba adás, illetve az ingyenes tulajdonba adás esetén áfa fizetési kötelezettség nem keletkezik.
4./ Pályázati kikötés: Magánszemélyek 1 darab, egyéb pályázók maximum 2 darab komposztáló eszközre pályázhatnak. Komposztálók a közterületen nem helyezhetők el.
5./ A Pályázat benyújtásának határideje: 2009. július 31.

II. számú pályázat címe:
„Multimédiás oktató CD kiadása a környezettudatosabb magatartás kialakítására"
1./ Pályázatot benyújthatnak: kecskeméti székhelyű civil szervezetek és oktatási intézmények.
2./ Pályázni lehet: Olyan, a kecskeméti környezet állapotával és az ezzel összefüggő tennivalókkal kapcsolatos multimédiás oktató CD elkészítésére, amely a 10-18 éves korosztálynak szól.
3./ Pályázati feltétel: A CD-nek tartalmaznia kell a témával összefüggő legalább 200 db fotót, legalább 1 db kvíz játékot, melyet a város honlapjára ki lehet helyezni.
Továbbá tartalmazzon új ismeretközlést, bemutatást, demonstrációt, valamint a megszerzett tudás mértékének ellenőrzésére szolgáló „tudáspróbát". Tartalmát tekintve mindenképpen ki kell térnie a helyi természeti értékek bemutatására, a hétköznapi, környezettudatos állampolgári magatartás mikéntjére, a környezeti alapproblémára, a megújuló energiák lehetőségeire.
Példányszám: minimum 700 db CD
4./ A Pályázat benyújtásának határideje: 2009. július 31.

A pályázatok benyújthatók Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Építéshatósági Osztályán (Kecskemét, Kossuth tér 1. I. em. 47. tel.: 513-581) zárt, jeligés borítékban, melyen fel kell tüntetni a pályázat címét.
A beérkezett pályázatokat a Mezőgazdasági és Környezetgazdálkodási Bizottság bírálja el. A Bizottság döntését követően a nyertes pályázókat levélben értesítjük.
A pályázati Adatlap az Építéshatósági Osztályon átvehető, vagy alább letölthető.
A II. számú pályázati Adatlaphoz csatolni kell a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. § által meghatározott nyilatkozatot és igazolást arról, hogy a pályázónak köztartozása nincs, továbbá, hogyha az elmúlt 3 évben önkormányzati támogatásban részesült, elszámolási kötelezettségének eleget tett.


 



Forrás: www.kecskemet.hu

Kecskemét Online: www.keon.hu


Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét