Papp Norbert kiállítása Kecskeméten - Kecskemét
Kecskemét - Egy magas szakmai felkészültségű, érzékeny látásmódú győri fiatalember reprezentatív kiállítása nyílt meg ünnepélyes külsőségek közepette Kecskeméten, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban.
A festészet néma költészet!” – e szavakkal, Leonardo da Vincit idézve nyitotta meg a reneszánsz évében, Papp Norbert reprezentatív kiállítását csütörtökön este Dr. Sárközy István, Kecskemét Megyei Jogú Város kultúráért felelős kecskeméti alpolgármestere.
A párhuzam nem véletlen: hiszen a huszonhat éves – ám máris komoly eredményeket és kiállításokat maga mögött tudó, Győrben élő alkotó érzékeny látásmódja és igényes, kifinomult stílusa magától értetődő analógiát kínál a reneszánsz mestereivel. Finom vonalú rajzai, festményeinek plaszticitása érdekes hidat képeznek valós és szürreális között.
A kiállító képzőművész, valamint a vendégművészként meghívott Szutor Katalin festőművész munkásságát Józsa Judit művészettörténész-kerámiaszobrász méltatta, ezt követően pedig, Tóth Vera és Tóth Gabi, valamint Mujahid Zoltán énekeltek élőben – Kovács Erik zongorakíséretével, a kiállítás-megnyitókon ritkán látott méretűre duzzadt kecskeméti közönség előtt.
Végezetül, spontán tárlatvezetéseken, maga Papp Norbert mesélt az érdeklődő közönségnek nagyon közvetlenül és első kézből, képei megszületésének körülményeiről, általa megélt érzelmi tartalmukról.
Papp Norbert kiállítása Kecskeméten - melynek magas színvonaláról árulkodik, hogy fővédnökségét Dr. Zombor Gábor polgármester vállalta el – február 10.-ig tekinthető meg 10-18 óra között az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ második emeleti kiállítótermében.
Forrás: www.kecskemet.hu
Papp Norbert kiállítása Kecskeméten - Kecskemét - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;