Segélyszállítmány Beregszásznak

2009. november 3-án Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát Gajdos István, Beregszász polgármestere azzal a kéréssel kereste meg, hogy a régóta kiváló testvérvárosi kapcsolatokra való tekintettel, az Ukrajnában előállt járványügyi helyzet miatt, városunk nyújtson segítséget olyan egészségügyi felszerelések pótlásában, amelyek Beregszászon nem szerezhetők be.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a sürgős kérésre 2 millió Forint értékben küldött humanitárius adományt Beregszász városának, az ott kialakult egészségügyi vészhelyzet következményeinek enyhítésére.

Kárpátaljai testvérvárosunkba 2009. november 23. napján érkezett meg a kecskemétiek karitatív szállítmánya, amely többek között fertőtlenítő szereket, szájmaszkot, valamint a vírus szövődményeként igen nagy gyakorisággal fellépő tüdőgyulladás felismeréséhez fontos segítséget nyújtó röntgenfilmet tartalmaz.


Az Ukrajna-szerte hiányzó egészségügyi felszerelés a beregszászi járási kórházba került, ahol nagyban hozzájárul majd az új típusú influenza elleni védekezéshez, valamint annak kezeléséhez.

Reméljük, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának adománya - melyet az általános céltartalékból csoportosítottunk át - segíti majd Beregszász városát, és az ott élőket az új típusú influenza által előidézett rendkívüli egészségügyi helyzet minél biztonságosabb átvészelésében. – mondta dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere

h1n1_878_2009112793348_647.jpg



Kína: 39 ezer beoltott közül négynél  voltak káros mellékhatások

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 39 ezer beoltott kínai közül mindössze négynél tapasztalták, hogy az oltás enyhe, káros mellékhatásokkal járt.

 

Kínában vasárnap halt meg először valaki új influenzában. Tibetben egy 18 éves lányt szombaton vittek kórházba 40 fokos lázzal, valamint köhögés, torokfájás és izommerevség tünetekkel.

A szezonális influenza oltóanyagát a WHO-tól évről évre kapott törzsből ugyanúgy körülbelül 5 hónap alatt állítja elő az Omninvest, mint a mostani, H1N1 elleni vakcinát.


Tamás Ferenc szakember szerint az új influenza egyelőre nem súlyosabb és nem veszélyesebb a hagyományos influenzánál, markánsabb tünetei miatt érdemes beoltatni magunkat. Fokozottan ajánlott az oltás a nagyobb közösségben élők és dolgozók számára, illetve szorgalmazta a vakcina tömeges beadását.  A WHO szerint is mindenkit be kell oltani! Előfordulhat néhány esetben enyhén káros mellékhatásokkal - fejfájással, izomgörccsel - járhat.

Az influenza elleni oltásokkal kapcsolatban sok tapasztalat gyűlt össze, mondta a szakember, hiszen évente sok millió embert oltanak világszerte, Magyarországon is körülbelül 1,3 millióan kaptak oltást.

A járványban eddig megbetegedettek többsége gyermek és fiatal felnőtt volt, az újinfluenza-vírussal fertőzöttek 80 százaléka 50 évesnél fiatalabb. Az esetek döntő többségében enyhe szezonális influenzától megkülönböztethetetlen tünetekkel. Ugyanakkor a betegség váratlanul és gyorsan válhat súlyossá, különösen a krónikus légzőszervi betegeknél.

Forrás: www.kecskemet.hu

Kecskemét Online: www.keon.hu


Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét