Sportnapot rendeznek Kecskeméten - Kecskemét

Kecskemét - A Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége és az UNIVER-KTE Kft. immáron tizenötödik alkalommal rendezi meg január 26-án, szombaton, Kecskemét Város Sportnapját.
A jó hangulatú, egész napot átfogó rendezvény bevallott célja, hogy jelezze Kecskemét sporttársadalmának összefogását és elismerje a 2007.-es év kecskeméti sportsikereit és városunk sikeres sportolóit.

A kecskeméti Sportnap délelőtt 10 órától - hagyományosan vidám vetélkedéssel veszi kezdetét: a Kecskeméti Városi Sportcsarnokban a „Képviselők - Újságírók – Sportvezetők” labdarúgó csapatai mérik össze erejüket. Ezt követően, 13 órától kerül majd sor a Városháza Dísztermében a 2007.-es év legeredményesebb sportolóinak kitüntetésére, majd 16 órától az Erdei Ferenc Kulturális Központban rendezik meg a Sportfórumot – melynek keretében idén is Kecskemét város sportkoncepciójáról, sportfinanszírozási elveiről beszélgetnek majd a résztvevők.

A Sportnapot este és éjszaka, az ugyanitt megrendezésre kerülő hagyományos – ám idénre már a város egyik legrangosabb, legnépesebb báljának számító, számos meglepetéssel fűszerezett Sportbál zárja majd le, ahol a szokások szerint adják majd át az „Év Sportolója” díjakat az arra érdemeseknek.

A kecskeméti Sportbál – mint tavaly - idén is jó hangulatúnak ígérkezik.



Forrás: www.kecskemet.hu

Sportnapot rendeznek Kecskeméten - Kecskemét - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!


Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;