Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója (SZAFT) Kecskeméten

A Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója a KAFF kísérőrendezvénye.
Célja az, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsen azoknak a fiatal, illetve független filmeseknek, akik az animációs műfajban alkotnak.
A nemzetközi fesztivál keretében idén első alkalommal megrendezendő kecskeméti SZAFT-ra azok jelentkezhetnek, akik nem rendelkeznek felsőfokú filmkészítői végzettséggel és alkotásaikat nem profi körülmények között készítik, így bármely független alkotó nevezheti bármely animációs technikával készült filmjét.
A nevezett alkotásoknál tartalmi és időbeli korlát nincs, azonban vallási-, nemi- és etnikai megkülönböztetésre, illetve erőszakos cselekedetekre buzdító filmeket a rendezvényen nem vetítünk. A versenybe kerülő filmeket egy 3 tagú szakmai zsűri bírálja el.
Az első három helyezett pénzdíjban részesül.
A kecskeméti találkozót a KAFF szervező bizottsága és a kecskeméti Városi Kulturális Mozgalom (VÁKUM) Egyesület rendezi, Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával.
A vetítések az évek óta üresen álló, de a találkozó céljára rendbe hozott Városi Moziban lesznek. A filmvetítések mellett koncertek színesítik a kecskeméti programot.
A filmek nevezési határideje: 2009. június 10.
A filmeket ftp-n keresztül lehet feltölteni, vagy dvd-n elküldeni.
Jelszóért és címért a szaft@vakum.hu címre kell bejelentkezni.
Jelentkezési lap és a programmal kapcsolatos további információ a vakum.hu/szaft és a www.kaff.hu oldalon található.

Forrás: www.kecskemet.hu

Kecskemét Online: www.keon.hu


Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét