Száműznék a kecskeméti pályaudvart - Kecskemét
Kecskemét - Doktoriskolás építészmérnökök és szobrászok képzeletét hozta lázba a feladat: mit tennének Kecskemét belvárosával?
A kecskeméti buszpályaudvart mindenki száműzné. Az egyik pályázó munkacsoport magas fákkal takarná el az Aranyhomok szálloda hátsó homlokzatát, valóságos erdőt telepítve a Széchenyi térre, a közepén egy tisztással. A másik pincét is építene a tér alá, kulturális célra hasznosítva a helyiségeket. A harmadik csoport lebontaná a Pálma Hotelt, s összenyitná a könyvtár mögötti teret az evangélikus templom környezetével. A negyedik társaság fákat telepítene a templom és az Arany János utca közé, az ötödik ismét bezárná a templomot az utca beépítésével. Olyan pályázó is akadt, aki üvegkupolával fedné a Lordok-háza udvarát.
Az ötletpályázatot a kecskeméti önkormányzat és a Budapesti Műszaki Egyetem közösen írta ki még 2007 tavaszán. A jelentkező építészek elsősorban annak a Kossuth-díjas Kerényi Józsefnek a doktoriskolás hallgatói voltak, aki valamikor Kecskemét főépítészeként tett szert országos hírnévre. A Kecskeméti Városszépítő Egyesület rendezvényén Kerényi József a tervpályázat részleteit ismertette a hallgatósággal, kiegészítve persze saját gondolataival is.
A kecskeméti pályázattal (amire több mint húsz év után került sor Kecskeméten) Iványosi-Szabó András alpolgármester szerint a városvezetés a hosszútávú gondolkodást akarja feléleszteni. Ötletben nincs hiány.
- Ha nincs pénzünk, próbáljunk meg gondolkodni! - mondta Kerényi József, kifejtve véleményét aról is, hogy szerinte egy várost mi tesz élhetővé. - A fa, a zöldfelület és az ivókutak - szögezte le az építész, aki a tervpályázatok főbb elképzeléseit is ismertette.
Ezek szerint a pályázók elsősorban a Luther-udvar, az evangélikus templom és az Arany János utca térségével foglalkoztak, kapcsolódva a Lordok-házához. A kiírásnak természetesen része volt az Aranyhomok szálloda mögötti terület is. Kerényi József elsősorban az Arany János utcával kapcsolatos terveket emelte ki. Kifejtve azt a véleményét, hogy az utca jelenlegi formájában halott, s új funkciót kellene kapnia "a kultúra utcája" feladatkörrel, helyet adva a város intézményeit népszerűsítő lehetőségeknek.
Forrás: www.kecskemet.hu
Száműznék a kecskeméti pályaudvart - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;