Születésnapját ünnepli a kecskeméti Otthon Mozi - Kecskemét
Kecskemét - Őfelsége pincére voltam – ennek a friss Jirí Menzel alkotásnak a zártkörű vetítésével ünnepli az Otthon Mozi 70 éves fennállását, és maga a rendező is Kecskemétre látogat.
A film bemutatója szeptember 20-án lesz.
Kecskemét legrégebb mozijának filmvásznán legelőször 1937-ben peregtek a kockák. Azóta sok átalakuláson ment át az intézmény szervezetileg és külsőleg egyaránt. 1994-ben olvadt bele a mozi az Ifjúsági Otthon működésébe. Azóta a mozi funkciója sokat változott. A kezdeti gyerek matiné műsorokat egyre jobban felváltotta az igényes filmvetítések sora. Ma már főleg ritkaság-számba menő, művészi alkotásokat látni a programokban, amelyeket közönségtalálkozók is tarkítanak.
Az idei 70 éves születésnap zártkörű vetítésének nem mindennapi vendége lesz. Az Őfelsége pincére voltam film Oscar-díjas rendezője maga is személyesen jelen lesz a kecskeméti bemutatón. A legfrissebb Menzel alkotást csak egy hete láthatja a mozikban a hazai közönség. Jirí Menzel neve szinte egybeforr Bohumil Hrabal nevével, hiszen közös alkotómunkájuk eredménye az Oscar-díjas Szigorúan ellenőrzött vonatok és az örök klasszikus, a Sörgyári capricció.
Az Őfelsége pincére voltam egy cseh pincér életét eleveníti fel a háború előtti évektől a hatvanas évek Csehszlovákiájáig, aki időközben több mint 14 évet ült börtönben. A kecskeméti bemutatóra szeptember 20-án 16 órakor kerül sor, amikor a rendező sajtótájékoztatót is tart.
www.kecskenet.hu
Szóljon hozzá fórumunkon:Születésnapját ünnepli a kecskeméti Otthon Mozi - Kecskemét- Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu