,,Találj a saját utadra'' Kecskeméti Utazási kiállítás 2010
A számos interaktív és színes program sikere felülmúlta az elvárásokat, hiszen mint ahogy Erdős Mária a Duna Borrégió Borút Egyesületének titkára televíziónknak elmondta, az emberek egyre inkább megismerik és keresik a régió jellegzetességeit, nem újdonságként, hanem régi ismerősként keresik őket.
A kecskeméti stand egy igazi különlegességet tartogatott az érdeklődők számára hiszen a múlt és a jelen Kecskemétét mutatta be, bábszínházi környezetben. A tapasztalatok szerint leginkább a Hírős hét fesztivál, a fogathajtó verseny és a KAFF vagyis a Kecskeméti Animációs Film Fesztivál állt a látogatók érdeklődésének középpontjában.

Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskeméten
Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutató lesz 2010. augusztus 07-08-án a kecskeméti Repülőbázison.A Duna Borrégió standjánál pedig szinte egymásnak adták a kilincset a különböző bemutatkozó borrendek, és borászatok. Bács- Kiskun Megye által felállított stand bemutatásakor pedig Bányai Gábor, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke elmondta: „Mindkét partnermegyénkben óriási turisztikai potenciál van a jó megyei szervezésnek köszönhetően.
Francia partnermegyénknek húsz év alatt sikerült megtízszereznie az eltöltött vendégéjszakák számát, és ezt Bács-Kiskun szeretné adoptálni, szeretnénk eltanulni ennek receptjét szakembereiktől."
A 60 ezer látogató számára rendelkezésre állt a 2010-es kulturális programnaptár, különös tekintettel a fesztiválokra, hiszen a Magyar Turizmus Zrt. ezt az évet a Fesztiválok Évének hirdette meg. Kecskemét eddig is építhetett az ilyen jellegű, magas színvonalú rendezvényekre.
Nem volt véletlen, hogy az idén már két, hasonló rangos németországi utazási kiállításon is jelen volt a város; Drezdában és a Mercedes székhelyén, Stuttgartban. Itt különösen nagy volt az érdeklődés Kecskemét standjánál. Az autógyár építése vélhetően komoly lendületet ad a turizmusnak. Így vélekedik a kecskeméti Tourinform Iroda vezetője, Halasi Enikő, aki a témáról részletesen csütörtök este 19 óra 30 perckor beszél Közélet című műsorunkban.

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál a kultúra városi ünnepe, melynek keretében több mint 20 éve mutatnak be magas színvonalú, sokszínű, változatos műfajú produkciókat. A fesztivál az európai fesztiválokhoz mértén is igényes programokat kínál.
A fesztivált hagyományait követve arra kötelezik, hogy évről-évre megújulva, a kultúra jeles képviselőit felvonultassa Kecskeméten, mintegy üde színfoltként hirdesse a tavasz közeledtét. A fesztivál a nemzeti ünnepen, március 15-én veszi kezdetét.A rendezvénysorozat része annak a folyamatnak, amely a Duna-Tisza köze és Kecskemét művészeti értékeit mutatja be. A sokszínű programkínálatban a képzőművészeti kiállítások, a Kodály zenei hagyományokra épülő változatos zenei programok, színházi és táncházi bemutatók szerepelnek. A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében rendezik meg a nemzetközileg is elismert művészeti fesztivált, a Bohém Ragtime Jazz Fesztivált is.
XIV. Kettesfogathajtó Világbajnokság - Kecskemét
Magyarország - Kecskemét - ad otthont a kettesfogathajtó világbajnokságnak. Immár hatodik alkalommal Magyarországon rendezzük a "fogatos csúcstalálkozót!"! A verseny, hagyományosan augusztus hónapban szervezik. Az előző évekhez hasonlóan számos nemzetközileg is elismert fogathajtó fog részt venni a versenyen, Kecskemét pedig örömmel látja vendégül a vendégeit, ahol hagyományos öltézékben, gasztronómai ellátásban tudja őket részesíteni.Környező települések:
- Helvécia
- Ballószög
- Nagykőrös
- Jakabszállás
- Lajosmizse
- Csemő
- Kerekegyháza
- Bugac
- Szentkirály
- Kocsér
- Kiskunfélegyháza
- Fülöpháza
- Ágasegyháza
- Felsőlajos
- Orgovány
Forrás: www.kecskemetitv.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!