Tőrös Olga köszöntése Kecskeméten
Kecskemét város elöljárói és a Magyar Olimpiai Mozgalom képviselői köszöntötték 95. születésnapja alkalmából családi körben, katonatelepi otthonában Szemerey Andorné Törös Olgát, Kecskemét köztiszteletnek és szeretetnek örvendő olimpikonját, testnevelőjét, sportolók generációinak felnevelőjét.
Tőrös Olgára 1935-ben, a Debrecenben megrendezett, „országos bemutató dísztornán” figyeltek fel az akkori olimpiai szakvezetők, és ennek nyomán hívták meg az 1936-os Berlini Olimpiára kiutazó magyar női tornászválogatottba. Amint azt a 95. esztendős Olga néni az ünnepségen elmesélte, kicsit meg is lepődött a minden előzmény nélküli, hirtelen jött lehetőségen.
De hogy a meghívás mennyire megalapozott volt, azt mi sem szemlélteti ékesebben, mint hogy a Tőrös Olgával Berlinbe kiutazó magyar női tornászválogatottat az elfogult bírói döntés, a házigazdáknak kedvezve fosztotta meg az aranyéremtől – így női tornászválogatottunk akkor bronzérmet szerzett.
Hatalmas siker volt a harmadik hely is, a „javításra” olimpián azonban már sajnos nem volt lehetősége a Tőrös Olgával felálló válogatottnak – hiszen mint tudott, a háború miatt elmaradt a következő két világverseny. A háború után Olga néni Kecskemétre került, ahol testnevelőként, tornászok és atléták egész generációit nevelte ki, és emellett részt vett az elméleti képzés kidolgozásában is. Férje – a vízilabdát Kecskeméten meghonosító Szemerey Andor révén végül városunkban maradt, és kecskemétivé vált maga is.
95. születésnapja alkalmából, a kedves örömmel mesélő, kiváló szellemiséggel bíró Olga nénit elsőként dr. Bodóczky László, az Olimpiai Barátok Kecskeméti Körének elnöke köszöntötte méltatással. Ezt követően Szemereyné Pataki Klaudia és dr. Sárközy István alpolgármesterek tolmácsolták Kecskemét Megyei Jogú Város jókívánságait, majd Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia titkára gratulált, és olvasta fel dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Molnár Zoltán, a MOB titkára üdvözlő sorait.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!