Új pályázat a kecskeméti Katona József Színház igazgatói posztjára - Kecskemét

Kecskemét - Kecskemét közgyűlése csütörtöki ülésén nem tudott dönteni a kecsekméti városi színház új igazgatójának személyéről; mivel az öt pályázó egyike sem kapta meg a képviselők többségének a támogatását, új pályázatot írnak ki.
A kecskeméti Katona József Színház igazgatói posztjára összesen hatan pályáztak, a kiírásnak azonban csak öt pályázat felelt meg, így ezek kerültek a képviselőtestület elé. A szavazás során egyik jelölt sem kapta meg a képviselők többségének a szavazatát, ezért a közgyűlés a pályázatot eredménytelennek nyilvánította.

Az intézményt tíz éve irányító Bodolay Géza mellett Cseke Péter színész-rendező, Éry-Kovács András rendező, Hegedűs Zoltán színész és Miklós Tibor író-dalszövegíró, a Rockszínház alapító művészeti vezetője nyújtott be érvényes pályázatot.

A pályázatok bírálatára három szakembert kért fel a közgyűlés kulturális bizottsága: Balázs Péter színművészt, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatóját, Nagy Viktor és Pinczés István rendezőt. Időközben Pinczés István írásban jelezte, hogy külföldi elfoglaltsága miatt nem tud részt venni a pályázatok elbírálásában.

A bizottság munkájában résztvevő szakértők egyhangúan Cseke Péter pályázatát támogatták, az ő megbízására tettek javaslatot. A véleményezésre jogosult Közalkalmazotti Tanács, valamint a Színházi Dolgozók Szakszervezete egyhangúlag Bodolay Géza újbóli kinevezését támogatta.

Az intézményt vezető Bodolay Gézának 2008. július 31-éig szól a megbízatása. A színház igazgatói posztjára az új pályázatot a közgyűlés következő ülésén írják ki.



Forrás: www.kecskenet.hu

Új pályázat a kecskeméti Katona József Színház igazgatói posztjára - Kecskemét - Kecskemét - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!


Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu