Új programok munkavállaláshoz - Kecskemét

Kecskemét - Start plusz, start extra programok - rehabilitációs járulékrendszer - a tényleges és a valós nyugdíjkorhatár egymáshoz való közelítése, a nyugdíjba menetel kedvezményrendszerének felülvizsgálata.
Ezekről az új elképzelésekről tartott kedden délután tájékoztatót Kecskeméten Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, aki az MSZP városi szervezete Nő- és Nyugdíjas Tagozatának meghívására érkezett a Kőhíd utcai székházba.

A kormány több új programmal rukkol elő, ez derült ki Kiss Péter, szociális és munkaügyi miniszter keddi kecskeméti tájékoztatójából. Hamarosan indul a start extra és a start plusz.

Az előbbi az 50 év felettiek munkába állásának segítésére született, míg az utóbbi a gyesen, gyeden lévő kismamák elhelyezkedésére. "Ez azt jelenti, hogy első évben a foglalkoztatás első évében a munkáltatónak csak 15 százalékos járulékot kell a bér után fizetni, a második évben 25 százalékot. Ez a két év, amin át lehet zsilipelni, azaz újra vissza lehet kerülni. A start extra még ennél is többet ad: azaz első évben egyáltalán nem kell járulékot fizetni, tehát a munkaadó kifizeti. Ezzel is kicsit ellensúlyozva az érdekeltségét, második évben pedig egy szerény mértékű járulékot kell fizetni csak utána" - mondta a miniszter.

Ez utóbbi az 50 év felettiek elhelyezkedésének kedvez. Március 28-án kerül a kormány elé egy új rehabilitációs rendszer, amit Kiss Péter dolgoz ki. Ez minden bizonnyal csökkenteni fogja annak a 650 ezer rokkant ellátásban részesülőnek a számát, akik most ilyen ellátásból élnek és akiknek átlagéletkora 53 év. A cél: közülük sokat átképzéssel, képzésekkel újból hozzásegíteni az elhelyezkedéshez. Olyanokat, akik még tudnak dolgozni. Ezzel is közelítene a tényleges és valós nyugdíjkorhatár egymáshoz. Ma ugyanis kilenc havi nyugdíjra van fedezete a kasszának, és 13-at fizet ki az állam. Mintegy 500 milliárd forintot kénytelen pótolni. Ennek csökkentésére is kitér majd a készülő program. A miniszter arról is beszámolt, hogy március 19-én kezdi meg munkáját az az országos kerekasztal, amely már a 2030 körüli nyugdíjrendszer kidolgozásával kezd el foglalkozni. A megjelentek ezután kérdéseket tehettek fel Kiss Péter miniszternek.

(Forrás: www.kecskemetitv.hu)

Szóljon hozzá fórumunkon: Új programok munkavállaláshoz - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz