Új szerkocsit kapott a kecskeméti tűzoltóság - Kecskemét

Kecskemét - Új tűzoltásra és vízszállításra alkalmas szerkocsit vehetett át múlt héten a kecskeméti önkormányzati tűzoltóság Budapesten az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárától.
Pénteken a sajtó előtt is bemutatták az új eszközt, amely számítógép vezérlésű, 6800 liter vizet tárol, a szivattyú teljesítménye: 2400 liter víz percenként és a különleges kiegészítőkkel 40 bár nyomással tudja a vizet szétszórni, amely a hagyományosnál sokkal hatékonyabb és takarékosabb üzemmód.



Ritka az olyan nap, amikor a teljes eszközpark a laktanyában pihen a szolgálattal együtt – a péntek ilyen volt. Azok a tűzoltók, akik majd kezelhetik az új szerkocsit, most tanulják a tudnivalókat és vizsgázniuk is kell. A számítógép által vezérelt tűzoltásra és vízszállításra alkalmas eszközt már nagyon várta a laktanya, hiszen még 2005-ben pályáztak rá. Ám van ennél még korábban benyújtott pályázat, amelynek eredményére jövőre lehet számítani. „2002-ben pályáztunk egy magasból mentő szerre, ez egy sikeres pályázat volt, csak még nem ért ide. Nagyon várjuk ezt a magasból mentő szert, mert rengeteg pénzünkbe kerül a jelenlegi fönntartása, ami már 18 éves elmúlt és nagy-nagy javítások előtt áll. A másik, amit nagyon várunk, egy gépjármű-fecskendő, amit 2005-ben pályáztunk meg és jelenleg tartalék gépjárműfecskendő nélkül működünk” — mutatott rá dr. Faragó Ede a kecskeméti tűzoltóság vezetője.

Az új berendezés képes 40 bár nyomással biztosítani a vizet, ami azért jó, mert teljesen szétporlasztja az oltóanyagot és ez által hatékonyabb, sőt takarékosabb is a hagyományosnál, mert a víz sokkal tovább elég. Ehhez speciális tömlőkre és szivattyúra van szükség, amely tartozéka a kocsinak. Ezzel a szerrel lehet hagyományosan is tüzet oltani, hiszen 13 tömlő is rendelkezésre áll, ám azt vallják a tűzoltók, hogy sokkal gazdaságosabb a korszerű technológiát használni. Mindent számítógép vezérel és kiegészítő berendezésként az oxigén palack a maszkkal is a kocsi tartozéka.

A kocsi árát 70-80 millió forintra saccolják, mert az önkormányzatnak 12 és fél milliót, azaz 20 százalék önrészt kellett biztosítani. Sipos László alpolgármester szerint a költségvetés mindig fog biztosítani olyan forrásokat, amelyekkel hozzájárulhat a tűzoltóság eszközparkjának fejlesztéséhez, mert ezt nagyon fontosnak tartja az önkormányzat. Nem túl kecsegtető a helyzet viszont a több éve húzódó laktanya-költözéssel kapcsolatosan. „Érdeklődtünk, hogy esetlegesen a parancsnokságok újjáépítése programba mikor kerül be Kecskemét. Az elkövetkezendő időszakban 2010-ig nem igazán adtak rá lehetőséget, hogy Kecskeméten egy új tűzoltó parancsnokság épüljön. Reméljük, ettől függetlenül, hogy hamarosan kapunk segítséget akkor, ha 2010-ig nem, akkor 2010 után. Mindenképpen megoldandó probléma ez” — mondta.

Miután az épület a Bács-Kiskun megyei önkormányzaté, az egyezkedés a két testület között elindult, eddig kevés sikerrel. Ami viszont talán még a költözködésnél is sürgetőbb lenne egy olyan Mercedes típusú gépjármű, amely az erdőtüzek oltására alkalmas terepjáró képességekkel is rendelkezik. Ugyanis a megyében az elmúlt években kiemelten magas számban történtek erdőtüzek.
www.kecskenet.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Új szerkocsit kapott a kecskeméti tűzoltóság - Kecskemét - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu